Foci
simon krisztián (simon krisztián, újpest)

Simon Krisztián hosszabbított Újpesten

Két évvel meghosszabbította 2014. június 30-áig érvényes szerződését a 21 éves játékos az újpesti együttesben.

Simon Krisztián 14 évesen, Gödöllőről igazolt Újpestre, azóta egy féléves hollandiai kitérőt leszámítva a Megyeri úton játszik. Az NB I-ben a 2009-2010-es szezonban, Zalaegerszegen mutatkozott be, azóta 44 mérkőzésen öt alkalommal volt eredményes az élvonalban – emlékeztet az ujpestfc.hu oldal.

„Két hete beszélgettünk először Roderick Duchâtelet úrral a hosszabbításról, hamar sikerült mindenről megegyeznünk. Nagyon jól esik, hogy bíznak bennem, annak ellenére is, hogy az elmúlt fél év nem úgy sikerült a sérülések miatt, ahogyan terveztem. A legnagyobb álmom az, hogy a szerződésem végéig legalább egy bajnoki címet ünnepelhessek Újpesten” – mondta Simon Krisztián.

A szélső azt is elmondta, szeretne a legjobb négy között végezni a lila-fehérekkel a szezon végeztével.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.