Foci

Furcsa gólokat hozott a Roma meccse

AS Roma (as roma, )
AS Roma (as roma, )

A Seria A 16. fordulójának Roma-Fiorentina mérkőzésén két óriási potya, és egy bombagól született.

A forduló nyitómeccsén az Atalanta látta vendégül a Parmát. A két középcsapat közül az Atalantának volt fontosabb a győzelem, hiszen a kék-feketék az előző három körben kikaptak, így rájuk fért volna egy siker.

A hazaiak meg is szerezték a három pontot, már az első félidőben, hiszen 45 perc után kialakult a későbbi végeredmény: előbb Denis majd Peluso révén szerzett kétgólos előnyt az Atalanta, majd a Parma egyenlített Amauri góljának köszönhetően, így a bergamóiak otthon tartották mindhárom bajnoki pontot.

Így tett az AS Roma is. A fővárosiak szoros meccset vívtak a Fiorentinával, hiszen 3-2 lett az izgalmas találkozó vége. A gólgyártást a 7. percben Leandro Castan kezdte meg egy szabadrúgás után: Tachstidis robbant be a kapu előtt, majd lefejelte a földre a játékszert. A vendégek kapusa érthetetlen okból nem nyúlt a labdáért, ami átpattant fölötte, a gólvonalról pedig Castan bólintotta a hálóba azt (1-0).

A 14. percben ismét furcsa szituáció játszódott le a gyepen: egy szabadrúgás után minden Roma védő kirobbant a saját tizenhatosán kívülre, lesen hagyva legalább öt vendég játékost. Egyedül Gonzalo nem mozdult be szabálytalanul, le is csapott a labdára, majd a középren teljesen üresen álló társához, Roncagliához passzolt, aki nem hibázott (1-1).

A hazaiak ikonja, Francesco Totti még az első 45 percben duplázott, előbb a tizenhatoson belülről lőtt, majd legalább 25 méterről bombázott a hálóba, tegyük hozzá Viviano is benne volt a gólban.(3-1).

A szünet után El Hamdaoui révén szépítettek a lilák, de ez kevés volt a pontszerzéshez, főleg úgy, hogy a hajrában Osvaldo is beköszönt, így végül 4-2-re nyert a Roma.

Eredmények – Seria A, 16. forduló
Atalanta – Parma 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Denis (4.), Peluso (38.) illetve Amauri (45.)

Roma – Fiorentina 4-2 (3-1)
Gólszerzők: Leandro Castan (7.), Totti (19., 45.), Osvaldo (89.) illetve Roncaglia (14.), El Hamdaoui (46.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik