Foci

Mégis Supka marad a Pécs edzője

Supka Attila (Supka Attila)
Supka Attila (Supka Attila)

Supka Attila és menedzsere nem fogadta el a pécsi labdarúgóklubnak a megbízási jogviszony felbontására tett ajánlatát, így a vezetőedző 2015. június 30-ig szóló szerződése továbbra is érvényben van.

Korábban mi is megírtuk, hogy a PMFC és Supka Attila közös megegyezéssel szerződést bontottak az után, hogy a Ferencváros otthonában kétgólos előnyről kikaptak.

Pénteken azonban fordult a kocka, és a baranyai klub sajtótájékoztatóján Matyi Dezső, az élvonalbeli klub tulajdonosa elmondta, a trénernek azt ajánlotta fel, hogy a neki járó összeget havonta, részletekben fizeti majd ki, ám mivel ő egyben szeretné megkapni a járandóságát, visszautasította azt.

A tulajdonos ezek után jelezte, hogy a kialakult helyzet miatt a vezetés úgy döntött, létrehozza a vezetőedző felett álló szakmai igazgatói posztot a csapatnál. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki tölti majd be az új szerepkört, ám Matyi Dezső szerint még a téli felkészülés kezdete előtt megoldódik a kérdés.

A sajtótájékoztatón Supka Attila is jelen volt, aki elmondta, hogy a kialakult helyzetet mind saját magára, mind Matyi Dezsőre nézve méltatlannak tartja, ám a helyzet megoldása a jogászokra vár. Elárulta, hogy már kapott egy értesítést, miszerint fel van mentve a munkavégzés alól az együttesnél, így nem is igazán érti, miért kellett megjelennie a tájékoztatón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik