Foci

Nagy bajban a Vidi EL-ellenfele

videoton fc-sporting (ingyenes, videoton fc, sporting lisszabon, )
videoton fc-sporting (ingyenes, videoton fc, sporting lisszabon, )

Egyre nagyobb válságban van a Sporting, így nem jó előjelekkel várja a csütörtöki Videoton elleni Európa Liga mérkőzést.

Az idei ősz a Sporting históriáskönyvében nem kerül a kiemelt oldalak közé. A bajnokságban történetük legrosszabb kezdésével – 2 győzelemmel, 5 döntetlen és 3 vereség, 11 pont – a 8. helyen állnak. Az Európa Ligában két ponttal utolsók a “G” csoportban és már biztos kiesők.

Persze ezen nem nagyon lehet csodálkozni, hiszen tudvalevő, az UEFA visszatartotta a lisszaboniak tavalyi kupaszereplésért járó pénzét, mivel a klub hatalmas tartozásokat halmozott fel.

Hiába no, Portugáliában minden téren dübörög a válság, így ez érezteti hatását a labdarúgásban is. A csoportkört még Sa Pinto irányításával kezdték és nem lehet csodálkozni, hogy ilyen körülmények között nem tudott rendet tartani az öltözőben, a fejekben. Éppen a Sóstói-stadionban elszenvedett 3-0-as vereséget követően ki is rúgták a trénert, akit Frank Vercauteren váltott.

A hétvégén nem tartottak fordulót a portugál bajnokságban, így kvázi pihenten áll ki a Sporting a Videoton ellen, mégis, mivel vasárnap a városi rivális Benficával találkoznak, gyanítjuk, inkább arra a presztízsmeccsre koncentrálnak már a játékosok.

Így talán egy picit nagyobb az esélye a Videotonnak egy újabb meglepetés-győzelemre, ami még mindig nem elegendő a továbbjutáshoz. Ahhoz a Genknek le kellene győznie a Baselt.

A Videoton hatodik, egyben utolsó csoportmérkőzését december 6-án, csütörtökön 21:05 órától a STORY4 televízió élőben közvetíti, míg online élőképes közvetítésben honlapunkon, a www.sport24.hu-n is követhetik a találkozót.

(Az online közvetítést az UEFA-jogok értelmében csak Magyarország területéről lehet majd nézni!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik