demba ba (demba ba, )
Foci

Hármat gurított a United

Fölényes, 3-0-ás győzelmet aratott a Newcastle United az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának hétfői zárómérkőzésén a Wigan ellen. A Newcastle négymeccses vereségsorozatát szakította meg.

Mondjuk a szarkáknak nem volt nehéz dolguk. A St. James Park 43 ezer főnyi közönsége azt láthatta, hogy a Wigan agilisan kezd, amit a hazaiak brutális belépőkkel tudtak csak megállítani. Mike Jones játékvezető sípja ugyan megszólalt, de a jogosnak tűnő sárgák elmaradtak, sőt, a 12. percben kiállította a Cissével szemben a saját tizenhatosán belül váll a vállal ütköző Maynor Figueroát – mondjuk ez meg túlzás volt, Angliában különösképp. Ezzel a spori el is döntötte a meccset.

Mindezel nem foglalkozott Demba Ba, higgadtan lőtt a jobb sarokba. Megzavarodott a Wigan és lendületbe jött a Newcastle. Nyolc perccel később Davide Santon – igen, az, aki Mourinho Interében 18 évesen mutatkozott be az olasz élvonalban, majd a válogatottban is – iramodott meg a bal oldalon és mivel senki sem zavarta, irdatlan bombát zúdított a kapura, amit Ali Al Habsi csak maga elé tudott kiütni. Demba Ba ott ólálkodott és begurította a kipattanót.

A Wigan küzdött, de nem sok sikerrel. A második félidő 71. percében aztán a 19 éves burundi Gaël Bigirimana is kilőtte a jobb felső sarkot. Ez volt hazája első Premier League-gólja, egyben a Burundi a 89. ország, amelynek állampolgára eredményes volt a PL-ben.

A mérkőzés gólösszefoglalója:

Premier League, 15. forduló, eredmények:

Newcastle United-Wigan Athletic 3-0 (2-0) (Demba Ba 13., 21., Bigirimana 71.)

vasárnap játszották:
Norwich City-Sunderland 2-1 (2-1)

szombaton játszották:
Reading-Manchester United 3-4 (3-4)
Arsenal-Swansea City 0-2 (0-0)
Fulham-Tottenham Hotspur 0-3 (0-0)
FC Liverpool-Southampton 1-0 (1-0)
Manchester City-Everton 1-1 (1-1)
Queens Park Rangers-Aston Villa 1-1 (1-1)
West Bromwich Albion-Stoke City 0-1 (0-0)
West Ham United-Chelsea 3-1 (0-1)

A bajnokság állása a 15. fordulót követően:

1. Manchester United 15 12 3 37–21 +16 36
2. Manchester City 15 9 6 28–11 +17 33
3. Chelsea 15 7 5 3 25–16 +9 26
4. Tottenham 15 8 2 5 28–23 +5 26
5. West Bromwich Albion 15 8 2 5 24–19 +5 26
6. Everton 15 5 8 2 25–19 +6 23
7. Swansea 15 6 5 4 23–17 +6 23
8. West Ham 15 6 4 5 19–17 +2 22
9. Stoke City 15 5 7 3 14–12 +2 22
10. Arsenal 15 5 6 4 24–16 +8 21
11. Liverpool 15 4 7 4 19–18 +1 19
12. Norwich City 15 4 7 4 13–21 –8 19
13. Fulham 15 4 5 6 25–26 –1 17
14. Newcastle 15 4 5 6 17–21 –4 17
15. Aston Villa 15 3 5 7 12–23 –11 14
16. Wigan 15 4 2 9 15–28 –13 14
17. Sunderland 14 2 7 5 13–18 –5 13
18. Southampton 15 3 3 9 21–32 –11 12
19. Reading 14 1 6 7 19–27 –8 9
20. Queens Park Rangers 15 6 9 11–27 –16 6

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.