Foci

Sikerkovácsok a brazil kispadon

„Igen, ez már hivatalos, a segítője pedig a volt szakvezető, Carlos Alberto Parreira lesz, így két világbajnok dolgozik majd a selecaónál” – nyilatkozott a Folha de Sao Paulo című lapnak a CBF-vezető.

A nemzeti csapatot 2002-ben világbajnoki címre vezető, 64 éves Luiz Felipe Scolari a múlt pénteken menesztett Mano Menezest váltja a kispadon. Carlos Alberto Parreira irányításával 1994-ben szerzett vb-aranyat a válogatott.

Menezest számos kritika érte, mivel a brazil csapat nyáron Londonban nem tudta megszerezni első aranyérmét az ötkarikás játékok történetében, illetve tavaly már a negyeddöntőben búcsúzott a Copa Americán. A 2010-ben kinevezett szakvezető 33 mérkőzésén 21 győzelem mellett 6-6 döntetlent és vereséget könyvelhetett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik