Foci

Eseménydús meccsen ment tovább az ETO

Furcsa jelenetekkel tarkított visszavágót játszott a Paks és a Győr a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a vendégek biztosan léptek tovább.

Még Tomislav Sivic is azt mondta a Győr elleni Magyar Kupa-visszavágó előtt, hogy nehéz optimistán látni a csapat helyzetét. Igaza is volt a paksi trénernek, hiszen a nyolcaddöntő első találkozóján 4-0-ra nyert az ETO a meccs döntő részében emberhátrányban játszó Paks ellen.

Érdekesen indult a keddi mérkőzés, ugyanis váratlanul, már az összecsapás 8. percében megszerezte a vezetést az ETO, Kronaveter a bal oldalról eresztett meg egy lövést, Kovács kicsit bevédte azt, hiszen a kezei között ment a labda a kapuba (0-1).

A 20. percben Simon Attila egy 18 méteres szabadrúgással egyenlített, majd két perccel később Djordjevic szabálytalanul ért a 16-oson belül Simonhoz, Iványi játékvezető kiállította a védőt és büntetőt ítélt. A 11-est Simon értékesítette, ezzel fordított a Paks (2-1). De még így is 6-1-re kellett volna győznie a Sivic-csapatnak. Ezt Kronaveter a 45. percben hiúsította meg, miután egy szöglet után Éger mellett a kapuba fejelt (2-2).

A második félidőben meglepő módon a Győrnek akadtak nagy helyzetei, Dudás ordító szituációkban hibázott két alkalommal is, harmadszorra már nem: így emberhátrányban is átvette a vezetést a Győr a 81. percben (2-3).

Két percre rá Tököli eljátszotta a nagyhalált a 16-oson belül, Iványi 11-est ítélt, a büntető Simon Attila flegmán panenkázta – egyenesen Molnár kapus kezébe. A Paks nem nagyon tud 11-est rúgni, ez most is bebizonyosodott.

Továbbment a Győr, kettős győzelemmel.

Eredmény – Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés:

MVM Paksi FC – Győri ETO FC 2-3 (2-2)
gólszerzők: Simon (20., 23.), illetve Kronaveter (8., 45.), Dudás (81.)

Továbbjutó a Győr, 7-2-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik