Foci

A Lazio és a Levante is továbbment, Husztiék ikszeltek

hannover 96 (hannover 96, )
hannover 96 (hannover 96, )

Az Európa Liga csütörtök kora esti mérkőzésein Husztiék döntetlent játszottak, csakúgy mint a Tottenham a Lazio vendégeként.

Az EL csoportkörének 5. fordulójában sok nyitott kérdés már nem volt a továbbjutó helyeket illetően. Ugyanis csütörtök előtt már a H, I, J, K és L kvartettekben is tudtuk, illetve sejtettük, kik léphetnek majd tovább a legjobb 32 együttes közé.

A H csoportban a két éllovas, a Rubin Kazan és az Internazionale egymás ellen meccselt, és meglepetésre az oroszok könnyedén, 3-0-ra nyertek, vagyis komoly lépést tettek a csoportelsőség felé.

Szintén az első kettő találkozott a K csoportban: a Metalist Kharkiv mivel megverte a Bayer Leverkusent, így műr biztosan elsőként lépnek tovább, míg a németeknek be kell érniük a második hellyel. Ugyanez volt a forgatkönyv a Sparta Praha-Lyon mérkőzésen, annyi különbséggel, hogy itt döntetlenre végeztek a felek, vagyis a csehek már nem előzhetik meg a francia klubot.

Két magyar érdekeltségű találkozó volt repertoáron a kora esti meccsek között, vagyis csak egy, ugyanis a gázai konfliktus miatt Lencse László csapata, a Kiryat Shmona nem játszhatta le soron következő meccsét a tavalyi döntős Athletic Bilbao ellen. Huszti Szabolcs azonban pályára lépett, ráadásul kezdőként a Hannoverben: a németek 0-0-ra végeztek a Twente ellen, de még így is biztos a helyük az egyenes kieséses szakaszban, csakúgy mint a Helsingborg ellen diadalmaskodó Levanténak.

Az A jelű négyesben az Anzsi Mahacskala komoly lépést tett a továbbjutás felé, míg a 19 órakor kezdődő találkozók rangadóján sem a Lazio, sem a Tottenham nem tudta bevenni a másik hálóját, így pontosztozkodásra került sor.

Ezzel az iksszel a rómaiak már továbbjutottak, míg a Tottenham ki-ki meccset vív majd az utolsó körben a Panathinaikosz ellen.

A Videoton hazai vereségéről, és a Basel kiütéses sikeréről ITT olvashatsz.

KERETES CÍME:

A csoport:
Anzsi Mahacskala – Udinese 2-0 (0-0)
Gólszerző: Sama (72.), Eto’o (75.)
Piros lap: Willians (80.)

H csoport:
Rubin Kazan – Internazionale 3-0 (1-0)
Gólszerző: Karadeniz (2.) Rondon (86., 91.)

Neftci Baku – Partizan Beograd 1-1 (1-0)
Gólszerző: Flavinho (10.) illetve Mitrovic (67.)
Piros lap: Mitrovic (77.)

G csoport:
FC Basel – Sporting Lisszabon 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Schar (23.), Stocker (66.), Degen (71.)
Piros lap: Cabral (58.))

Videoton FC – KRC Genk 0-1 (0-1)
Gólszerzők: Barda (19.)

L csoport:
Helsingborg – Levante 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Sorum (89.) illetve Angel (8.), Diop (37.), Iborra (81.)

Hannover 96 – Twente 0-0
Piros lap: Bengtsson (84.)

J csoport:
Lazio – Tottenham 0-0

Panathinaikos – Maribor 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Vitolo (67.-büntetőből)
Piros lap: Mejac (45.)

K csoport:
Metalist Kharkiv – Bayer Leverkusen 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Cristaldo (46.), Xavier (85.)

Rosenborg – Rapid Wien 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Chibuike (28.), Elyounoussi (76.), Prica (79.) illetve Schrammel (53.), Boyd (66.)

I csoport:
Kiryat Shmona – Athletic Bilbao elmaradt

Sparta Praha – Lyon 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Husbaur (53.) illetve Benzia (46.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik