Foci

Buzsáky szintet lépett

Buzsáky Ákos akár már a hétvégén debütálhat új csapatában, az angol másodosztályban szereplő Barnsley-ban.

A nap folyamán már írtunk róla, hogy a magyar középpályás szintet lép, ugyanis a harmadosztályú Portsmouth-tól kölcsönben a második vonalban érdekelt Barnsley-hoz szerződik az év végéig. Buzsáky Ákos elmondta, hogy ezzel a húzással egy lépéssel közelebb került ahhoz a szinthez, ahova vissza szeretne jutni:

“A nyár nem úgy alakult, ahogy azt terveztem, újra fel kell építenem azt, amit már egyszer sikerült itt, Angliában. Ugyanakkor optimista vagyok, kész vagyok küzdeni. A Portsmouthnál töltött másfél hónap formába hozott , meccsterhelést is kaptam, hét alkalommal léphettem pályára.

Most adódott egy lehetőség, ami egy lépéssel közelebb juttathat ahhoz a szinthez, ahova szeretném visszaverekedni magam. December végéig leszek kölcsön, az év végéig nyolc találkozó vár a Barnsley-ra, tehát lesz idő, hogy bizonyítsam: képes vagyok ezen a szinten jó teljesítményt nyújtani. Ma délután írtam alá, holnaptól együtt készülök a csapattal, és szombaton akár be is mutatkozhatok. Egy remek együttes érkezik hozzánk, a bajnokság második helyén álló Cardiff lesz az ellenfél” – mondta a középpályás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik