Foci

Redknappet akarják az ukránok

Harry Redknapp (harry redknapp, )
Harry Redknapp (harry redknapp, )

Az Ukrán Labdarúgó Szövetség szeretné leigazolni szövetségi kapitánynak Harry Redknappet, a Tottenham egykori menedzserét.

Az Európa-bajnokság után Oleg Blohin leköszönt a kapitányi posztról. Az ukránok ezt követően szerették volna meggyőzni Andij Sevcsenkót, hogy vegye át a nemzeti csapat irányítását, ám kiváló labdarúgó nem visszautasította az ajánlatot. Most úgy tűnik, Redknapp a kiszemelt, és ezt a szövetség közleménye is igazolja: az ukránok állítólag már tárgyalnak a 65 éves szakemberrel.

Redknapp egyébként 2012-ben szakított a Tottenhammel, ugyanis a Sarkantyúsok szerződést bontottak vele, majd hiába tartották esélyesnek az angol válogatott szövetségi kapitányi posztjára, az állást Roy Hodgson kapta.

Mihajlo Fomenko, a Nemzeti Válogatottak Bizottságának és az Edzők Tanácsának elnöke elmondta, hogy a kezdeményezést a szövetség elnökségi ülésén a többség támogatta.

“Redknapp nagy megbecsülésnek örvend majd a válogatott játékosok körében. Elegendő tapasztalata, edzői tehetsége van, és tudja, hogyan kell motiválni a futballistákat. Valamennyi általa vezetett csapatban jelentősen javította a játék minőségét és jelentős haladást ért el. Ma ő az egyik legjobb angol edző.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik