Foci

Kikapott a Ferencváros Kaposváron

A labdarúgó OTP Bank Ligában Prukner László együttese legyőzte a tréner volt csapatát, a Fradi nem tud felkapaszkodni az élbolyhoz.

A 13. percben jegyezhettük fel az első helyzetet, egy szép kaposvári támadás végén Horváth lőtt 17 méterről, Jovának öklöznie kellett. A szöglet után azonnal jött az újabb hazai ziccer, Oláh éles szögből lőtt, Jova a helyén volt.

A félidő derekára kiegyenlítődött a játék, elég nagy volt a küzdés, a vendégek ugyanakkor csak Cukic rosszul eltalált lövésével veszélyeztettek. A 40. percben Kovács Olivér tekert egy szabadrúgást Jova kezébe 20 méterről. A Kaposvár
szervezetten játszott, így a Fradi ezúttal nem tudott úgy élni, mint az elmúlt mérkőzéseken.

A Ferencváros az 50. percben találta el először a kaput, akkor Jenner szabadrúgásból adta fel a labdát Hajdúchnak. A második fédiő közepén elkezdett szakadni az eső, ekkor már nagyon pörgött a Fradi. Somalia beállítása jó döntésnek bizonyult, de nem ő, hanem Böde került helyzetbe a 65. percben, lövésére nem érkezett senki.

A 70. percben nagy tűzijátékot rendezett a Fradi kapuja előtt a Rákóczi: a végén Safaric lövése Besicről pattant szögletre. A sarokrúgás után gyönyőrúen fejelt Pedro a kapufára, nagy helyzet maradt ki. A 72. percben már nem volt mentség: Horváth kavart a bal oldalon, szépen adott középre, Pavlovic pedig remekül fejelt a fővárosi zöld-fehérek kapujába (1-0).

Két perccel később Oláh Lóránt 100 százalékos ziccerben Jovába lőtte a labdát. A 75. percben Böde lövését hatalmas bravúrral védte Hajdúch.

A 83. percben Balázs lábában is benne volt a győzelem, de 7 méterről lövés helyett továbbpasszolt, rossz helyre. A 86. percben pedig Haruna csinálta meg a nehezét, de akkor meg Jova mutatott be bravúrt. A végén sorra dolgozta ki a helyzeteket a hazai csapat a kitámadó Fradival szemben, de újabb gól már nem született.

A 94. percben még jöhetett egy szabadrúgással a Fradi, a beívelt labda az egyik kaposvári kezére/karjára pattant, de a játékvezető nem ítélt büntetőt, kikapott a Moniz-alakulat.

Eredmény – labdarúgó OTP Bank Liga, 15. forduló:

Kaposvári Rákóczi – Ferencváros 1-0 (0-0)

Kaposvár, 4000 néző, vezette: Solymosi

Kaposvár: Hajdúch – Okuka, Kovács, Bank, Jánvári – Pedro, Safaric, Horváth (Zámbó, 82.), Balázs B. – Oláh (Haruna, 80.), Vrucina (Pavlovic, 67.). Vezetőedző: Prukner László

Ferencváros: Jova – Jovanovic (Peric, 64.), Besic, Otten (Orosz, 78.), Bönig – Cukic, Gyömbér, Józsi, Ionesco (Somalia, 52.) – Jenner, Böde. Vezetőedző: Ricardo Moniz

Gólszerzők: Pavlovic (72.)

Sárga lap: Kovács (12.), Okuka (76.), illetve Gyömbér (45.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik