Foci

Egervári: Pillanatnyilag ez a legerősebb magyar csapat

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya öt játékosra sem számíthat sérülése miatt. A mieink pontrúgásokkal és egymás közti játékkal készültek a szerdai fellépésre.

Amint arról mi is írtunk, sérülések tizedelik nemzeti együttesünket a szerdai, norvégok elleni barátságos mérkőzés (20 óra 30 perc) előtt, a legújabb kidőlő a debreceni Mészáros Norbert. Egervári Sándor szövetségi kapitány így már az ötödik labdarúgó játékáról kénytelen lemondani, de ettől függetlenül optimistán várja a találkozót.

„Ez nem jelenti azt, hogy csökkentek volna az esélyeink a mérkőzés megnyerésére. Továbbra is bizakodóak vagyunk, pillanatnyilag ez a legerősebb magyar válogatott keret. Az első edzés után megállapítható, hogy az októberi két győztes mérkőzés még inkább közelebb hozta egymáshoz a játékosokat. A futballisták közti bizalom, ami mentén korábban jól működött ez a csapat, továbbra is jelen van, ami nagyon ahhoz, hogy képesek legyenek egymásnak segíteni a mérkőzések nehezebb időszakaiban is” – mondta a keddi sajtótájékoztatón Egervári.

Elkelne az újabb siker a magyar együttes számára, ugyanis a mieink legutóbb 31 évvel ezelőtt, 1981 októberében győzték le a vikingeket, akkoriban még Mészöly Kálmán volt a kapitány. Legutóbb Gera Zoltán talált be Norvégia ellen, azonban 2006 szeptemberében 4-1-re kikaptunk, ráadásul „Gerzson” ezúttal nem tudja vállalni a játékot.

Van ezúttal egy kémünk is, Korcsmár Zsolt, a magyar védelem oszlopos tagja ugyanis Norvégiában, a Brann Bergen csapatában légióskodik. Nyolc játékost ismer az ellenféltől, illetve az északiak taktikája sem meglepetés a számára:

„Norvégiában a csapatok fele azt a játékstílust alkalmazza, mint amit a válogatott, ezért nem lesz ismeretlen számomra a taktika. Úgy vélem, hogy ha a saját játékunkat tudjuk játszani, és hasonló győzni akarást tudunk felvonultatni, mint a törökök ellen, akkor sikeresen vehetjük ezt az akadályt” – idézi Korcsmárt az mlsz.hu.

Egervári Sándor délután még egy utolsó edzést tartott a játékosoknak, a programban a pontrúgások gyakorlása, valamint egymás közti játék is szerepet kapott. A szövetségi kapitány a lendületes, pörgős tréning után elmondta: a 20 fős keretből mindenki játékra kész, a labdarúgók lelkesen készülnek a találkozóra.

Korábban egyébként a norvégok is elmondták a gondolataikat a találkozó előtt. Kiderült, hogy kevés gólt várnak és hiányolják Huszti Szabolcsot. A többit ITT olvashatod el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik