Hugo Lloris 8 millió fontért igazolt a nyár utolsó átigazolási napjának utolsó óráiban a Lyontól a londoni alakulathoz, Andre Villas-Boas külön kérésére.
Ehhez képest a Spurs első számú kapusa jelenleg a 41 éves (!) Brad Fridel, aki például a Manchester City elleni hétvégi, 2-1-re elveszített mérkőzésen is védett, mellesleg bravúrosan.
A francia szövetségi kapitány, Didier Deschamps nehezményezi, hogy Lloris nem játszik, hiszen ő a válogatott első számú kapusa, akinek játékban kellene lennie. Már a múlt héten is kritizálta Andre Villas-Boas rotációs politikáját, amelyre a portugál így reagált: “az egyik fülemen be, a másikon ki”.
Most újra megszólalt az egykori francia klasszis középpályás, aki Laurent Blanc-t váltotta a kapitányi poszton:
“Nekem is két fülem van. Amit ő mondott, ugyanúgy átmegy rajtam” – így Deschamps egy sajtókonferencián.
Lloris eddig hat meccsen védett, de abból csak egy alkalommal a Premier League-ben. A Maribor elleni EL-meccsen ő állt a kapuban, de a City ellen ahogyan említettük, már nem.
“Egy olyan játékosról, aki nem kap szerepet, túl sok mindent nem tudunk beszélni. Miután a spanyolok ellen szenzációsan védett, összesen háromszor állt a kapuban. Hetente csak egy meccset játszik, és ez neki is kevés” – tette hozzá Didier Deschamps.