Foci

Nem bírt egymással a Győr és a Honvéd

Győri ETO (győri eto, )
Győri ETO (győri eto, )

Gólnélküli döntetlent játszott egymással az OTP Bank Ligát vezető Győri ETO FC és a Budapest Honvéd labdarúgócsapata a 13. fordulóban.

A Győri ETO együttese kedvező helyzetben fogadhatta hazai pályán a Budapest Honvédot, ugyanis a Debrecen kikapott szombaton, így már a meccs előtt biztos volt, hogy a zöld-fehérek az élen zárják a fordulót. Talán ez a túlzott nyugalom lehetett az oka, hogy a fővárosiak kezdtek jobban, ám Marco Rossi fiai pontatlanok voltak a befejezésnél.

A félidő második felére belerázódott a Győr is a meccsbe, sőt, a szünet előtt a vezetést is megszerezhette volna a hazai gárda, ám a KemenesKamber párharcot a kapus nyerte.

A második felvonásban egy hajszállal többet tette a győzelem megszerzése érdekében a Rába-parti együttes, ám ez csak némi mezőnyfölényben csúcsosodott ki. Az egyik legnagyobb helyzet Varga előtt adódott a 82. percben, azonban ez nem a szélső napja volt, csúnyán az égbe durrantott. Nem sokkal később Nicorec is ezt tette, labdát szerzett a Honvéd tizenhatosán belül, majd akkora gólt akart rúgni, hogy fölé bombázott.

A 88. percben már-már úgy tűnt, megnyeri a találkozót a Győr, Varga sokadik lövése már beakadt, azonban az egyik lesen tartózkodó csapattársa mozgásával zavarta Kemenest, így a játékvezető joggal érvénytelenítette a találatot. A döntés végül nem született meg, a Győr így csak egy ponttal tudta növelni előnyét a tabella élén.

Eredmény – OTP Bank Liga, 13. forduló

Győr, 5000 néző, Vezette: Vad II

Győri ETO FC-Budapest Honvéd 0-0

Győr: Stevanovic – Svec, Lipták, Takács, Dinjar – Kamber – Pátkai (Nicorec, 71.), Srestík (Trajkovic, 63.) – Koltai, Dudás (Andric, 58.), Varga Vezetőedző: Pintér Attila

Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Zivanovic (Moga, 77.) – Hidi – Abbass,  Johnson (Ikenne-King, 42.), Ivancsics – Délczeg (Vermes, 86.), Vécsei Vezetőedző: Marco Rossi

Gólszerző:

Sárga lap: Takács (64.), Varga (79.), illetve Ivancsics (39.), Hidi (63.), Lovric (84.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik