Foci

Nagyon elverték a Laziót

Lazio (lazio, )
Lazio (lazio, )

A római labdarúgócsapat Szicíliában, a Catania otthonában kapott ki 4-0-ra a Serie A 11. fordulójában.

A Lazio a negyedik helyről vágott neki a fordulónak, ám eggyel hátracsúszott, mivel 4-0-s zakóba szaladt bele. A hazai pályán játszó Catania már a 9. percben vezetéshez jutott, Gomez lódult meg a labdával, majd kíméletlenül a rövid felsőbe bombázott, Bizzarri szinte a kezét sem tudta felemelni.

A három pont sorsa gyakorlatilag a szünetig eldőlt, ugyanis Lodi büntetőből tovább növelte a különbséget, majd Gomez még az első félóra letelte előtt meglőtte saját maga második találatát. A második félidőben még Barrientos is beköszönt, a vége így 4-0 lett.

A Fiorentina kihasználta a rivális botlását, a firenzeiek az egy-egy gólt és gólpasszt jegyző Jovetic remeklésének is köszönhetően ugyanis 4-1-re nyertek a Cagliari ellen hazai pályán.

Abban nincs semmi meglepő, hogy Di Natale lőtte ismét az Udinese találatát, arra már inkább felkaphatjuk a fejünket, hogy a vendégeknek ez csak egy pontra volt elegendő Bolognában. A harmadik Napoli ezúttal a Torino ellen hullajtott pontokat, a Siena legyőzte a Tőzsér Dánielt a kispadon jegelő Genoát, a Sampdoria otthon kapott ki az Atalantától, míg az újonc Pescara a Parma ellen gazdagodott három ponttal.

Eredmények – Serie A, 11. forduló

Bologna-Udinese 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Diamanti (46.) illetve Di Natale (73.)

Catania-Lazio 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Gomez (9., 29.), Lodi (25. – 11-esből), Barrientos (69.)

Fiorentina-Cagliari 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Rodriguez (19.), Jovetic (50.), Toni (54.), Cuadrado (84.) illetve Casarini (42.)

Napoli-Torino 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Cavani (6.) illetve Sansone (90.)

Sampdoria-Atalanta 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Maresca (53.) illetve Bonaventura (2.), De Luca (76.)

Siena-Genoa 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Paci (55.)

Pescara-Parma 2-0 (0-0
Gólszerzők: Abbruscato (49.), Weiss (90+2.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik