Foci

A Győr 5 ponttal elhúzhat, ha győz

győri eto fc (győri eto fc, )
győri eto fc (győri eto fc, )

A Honvéd elleni hazai bajnoki fontos állomás lehet az ETO életében. Nagy lépést tehetnek az elsőség megszilárdítása felé.

Nagy lehetőséget kapott az ETO a labdarúgó OTP Bank Ligában, hiszen szombaton a Debrecen 1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Pakstól.

A Győr, amely jelenleg kétpontos előnnyel vezeti a tabellát, a Honvédot fogadja a forduló zárómeccsén, 18 óra 30 perctől, az ETO Parkban. Legutóbb az újpestiek ellen játszott hazai pályán Pintér Attila csapata, akkor a legvégén fordították meg a meccset, és győztek 3-2-re.

A Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen várhatóan a következő tizenegy fut ki a kezdésre győri részről: Stevanovic – Svec, Lipták, Takács, Dinjar – Kamber, Pátkai, Trajkovic – Varga, Strestik, Koltai.

“Öröm volt számunkra az a szurkolói támogatás, amit a múltkori hazai mérkőzésen kaptunk, nem hiába mondtam, hogy nagy szükségünk van egymásra, hiszen csak közösen lehetünk eredményesek. Éppen ezért arra kérünk mindenkit, minél többen jöjjenek ki vasárnap, hogy közösen itthon tartsuk a Honvéd ellen a három pontot” – nyilatkozta Pintér Attila az etofc.hu oldalnak.

A Honvédnél sok a gond, a kezdeti jó szereplés után alaposan visszaesett a csapat, az előző körben azonban legalább egy pontot sikerült szerezni az Újpest ellen.

“Főleg a hátsó alakzatban vagyunk kevesen, ráadásul ezt a csapatrészünket sérülések tizedelik. Ebből kifolyólag, nem tudtuk lereagálni a formahanyatlást és a piros lapok után kapott több meccses eltiltásokat. Sorozatos egyéni hibák is rányomták a bélyegüket a szereplésünkre az utóbbi időben. A bajnokságból főleg a Győr, a Debrecen és a Videoton emelkedik ki a mezőnyből, erős játékosállománnyal és jó játékkal.

A Győrben egy jól és gyorsan játszó csapatot ismertem meg. Minden olyan mérkőzését láttam, amire lehetőségem adódott. Az ETO jól és eredményesen játszik, keretében megvan a kellő minőség. Mi mindig, mindenhol nyerni próbálunk, ebből következik, hogy a döntetlennel nem lennék elégedett. De ugye mindig van egy ellenfél, aki hasonló célokkal lép pályára. Játékosaimtól elvárom, hogy a mérkőzés lefújásáig harcoljanak és küzdjenek tudások legjava szerint. Majd a meccs végére kiderül, hogy ez mire volt elég” – nyilatkozta a honvédfc.hu oldalnak Marco Rossi, a budapestiek vezetőedzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik