Foci

Kicentizte a győzelmet az Inter, Huszti gólpasszt adott

huszti szabolcs (huszti szabolcs, )
huszti szabolcs (huszti szabolcs, )

Az Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában az Inter a 88. percben tudott nyerni, a Hannover pedig 2-1-es sikert aratott, magyar főszereplővel.

Mint azt megírtuk, a G csoportban a Basel is fejet hajtott a Videoton előtt, míg a Genk emberelőnyben tudott diadalmaskodni a Sporting Lisszabon ellen.

A 19 órakor kezdődő többi találkozón azért ha nem is nagy, de kisebb meglepetések akadtak.

Az olasz Internazionale például a Partizan Belgrád ellen lépett pályára, és a Rubin Kazan sikere után kellett is nekik a három pont, hogy tartsák a lépést az orosz együttessel. Nos, a szerbek ellen ez nem igazán jött össze, hiszen épphogy hozták a kötelezőt: Palacio csak a 88. percben talált be a belgrádiak kapujába, vagyis nyögvenyelősen nyertek az olaszok 1-0-ra.

A tavalyi döntős Athletic Bilbao újabb vereségett tett zsebre, ezúttal a Lyon fektette őket két vállra, így a baszkok csoportjuk utolsó helyén szerénykednek. 

A J csoportban a két nagycsapat, a Lazio és a Tottenham is 1-1-re végzett: az olaszok a Panathinaikos otthonában, az angolok a Maribor vendégeként ikszeltek, míg a K jelű négyesben a Bayer Leverkusen 4-0-ra kiütötte a Rapid Wient.

A Hannover 2-1-es sikeréből kivette a részét Huszti Szabolcs is: a magyar labdarúgó  88 percet kapott a meccsen, és egy gólpasszt is kiosztott ez idő alatt, de a rivális a 90. percben egyenlít, a Hannover pedig két perccel később ismét megszerzi a vezetést, beállítva ezzel a végeredményt.

Lencse László csapata – légiósunk végig a pályán volt -, az izraeli Shmona pedig Prágában kapott ki, 3-1-re.

Eredmények – Európa Liga, csoportkör, 3. forduló
G csoport:
Genk – Sporting (1-1)
Gólszerzők: De Ceulaer (25.) illetve Schaars (8.)

Videoton – Basel (2-0)
Gólszerzők: Schar (2.-öngól), Caneira (32.)

H csoport:
Rubin Kazan – Neftci Baku 1-0 (1-0)

Gólszerző: Kasaev (16.) 

Internazionale – Partizan Belgrád 1-0 (0-0)
Gólszerző:
Palacio (88.)

I csoport:
Lyon – Athletic Bilbao 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Lopez (54.), Briand (85.) illetve Gomez (78.)

Sparta Praha – Shmona 3-1 (3-0)
Gólszerzők: Krejci (7.),Kadlec (10.), Svejdik (44.) illetve Abihazira (76.)

J csoport:
Maribor – Tottenham 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Beric (42.) illetve Sigurdsson (58.)

Panathinaikos – Lazio 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Toche (90.) illetve Seitaridis (25.-öngól)

K csoport:
Rapid Wien – Bayer Leverkusen 0-4 (0-1)
Gólszerzők: Wollscheid (37.), Castro (56., 91.), Bellarabi (58.)

Rosenborg – Metalist Kharkiv 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Elyounoussi (46.) illetve Marlos (81.), Xavier (89.)

L csoport:
Helsingbrog – Hannover 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Santos (90.) illetve Diouf (12.), Sobiech (92.)

Levante – Twente 3-0 (0-0)
Gólszerzők:
Michel (59.-büntetőből), Rios (78., 88.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik