Foci

A Real megtalálta Casillas utódját

David De Gea (david de gea, )
David De Gea (david de gea, )

A Real Madrid portugál vezetőedzője, José Mourinho a Manchester United spanyol kapusát, David De Geát szemelte ki magának.

Iker Casillas nélkül már-már elképzelhetetlen a blancók kezdő tizenegye. A portást már 1997-ben, 16 esztendősen a Real Madrid első keretéhez rendelték, azonban csak egy évvel később, az 1998-99-es idényben debütált, a rá következő évben pedig kiérdemelte az első számú kapus posztját.

A többi azóta történelem, 465 bajnoki meccs, öt bajnoki cím, egy spanyol Király Kupa, négy spanyol Szuperkupa, két Bajnokok Ligája, egy európai Szuperkupa és egy Interkontinentális kupa színesíti Casillas madridi mérlegét, hogy a válogatottban elért sikereket itt most ne taglaljuk.

Ehhez képest van olyan ember a Föld kerekén, aki már a Casillas utáni időkre gondol, ez pedig nem más, mint José Mourinho, a fővárosiak vezetőedzője. A válogatott hálóőr még csak 31 esztendős, ami kapusoknál mondhatni az ideális életkor, ám a portugál szerint lassan itt az idő a megfelelő pótlék leigazolására.

A Daily Mail szerint már meg is van a kiszemelt, méghozzá David De Gea, a Manchster United fiatal, spanyol kapusa személyében. A 21 éves, többszörös utánpótlás-válogatott játékost az Atlético Madridból igazolta le Sir Alex Ferguson és sikerült is már bizonyítania a Vörös Ördögöknél, azonban a hírek szerint kínzó honvággyal küzd, még sehogy sem sikerült elsajátítania a szigetországi életformát. Na, meg mivel Anders Lindegaard is mutat biztató életjeleket az utóbbi időben, így az sincs kizárva, hogy a United hajlana De Gea eladására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik