Foci

Most Pápán bukott el a Honvéd

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában a Lombard Pápa meglepetésre 2-1-re legyőzte a Honvédot.

A fővárosiak számára fontos lett volna a három bajnoki pont megszerzése, hiszen tartaniuk kellett volna a lépést az élmezőnnyel, ha életben akarják tartani dobogós álmaikat: mindössze hatpontra volt tőlük a forduló előtt a második Debrecen.

A várt siker azonban elmaradt, annak ellenére, hogy a 32. percben megszerezték meg a vezetést: Diarra löketét Szűcs még bravúrral védte, de a kipattanó pont Diaby elé került, ő pedig nem hibázott (0-1).

Azonban a hazaiak még a szünet előtt egalizálni tudtak Maric révén, aki saját magának alakította ki a helyzetet, majd a tizenhatoson belülről ballal a gólvonal mögé juttatta a játékszert (1-1).

A második játékrész jóval kevesebb lehetőséget tartogatott, “köszönhetően” a lapoknak és a cseréknek, melyek szétszabdalták a folyamatos játékot.

Már-már úgy tűnt, marad az 1-1, amikor a 88. percben Zivanovic szabálytalankodott saját tizenhatosán belül. A megítélt tizenegyest Maric értékesítette, így otthon tartotta a Pápa mindhárom pontot. A Lombard egyébként az elmúlt négy forduló alatt először nyert, míg a Honvéd zsinórban harmadik meccsét bukta el.

Eredmény – OTP Bank Liga, 11. forduló
Lombard Pápa – Budapest Honvéd 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Maric (42., 89. – 11-esből), illetve Diaby (32.)

Pápa: Szűcs L. – Nagy S., Dlusztus, Rodenbücher (Sekour 58.), Tóth G. – Quintero (Benko 74.), Tóth B. (Arsic 69.), Maróti, Németh M. – Maric – Seye. Vezetőedző: Zsivóczky Gyula.

Honvéd: Kemenes – Lovric, Tandia, Ignjatovic, Zivanovic – Abass(Faggyas 64.), Hidi, Diarra, Diaby (Vernes 77.), Marshal (Ivancsics 55.) – Délczeg. Vezetőedző: Marco Rossi.

Sárga lap: Seye (66.), Maróti (76.), illetve Lovric (80.)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik