A válogatott szünet nagyon jól jött mind a két csapat szemszögéből, az MTk ugyanis a 7., a Videoton pedig a 6. fordulóban tudott utoljára nyerni, azóta csak hullajtotta el a pontokat a két csapat, két hete pedig mind a két fél kikapott. A pénteki összecsapáson nem kellett sokáig várni az első nagy helyzetre, Nikolic egy védővel nyakán emelt kapura, a labda lécen megpattanva hagyta el a játékteret.
A következő lehetőség is a Vidi előtt adódott, Tóth Balázs bombája szállt centikkel fölé, majd az MTK első kapura tartó lövése beakadt: Tischler Vinícius eladott labdája után zörgette meg távolról a hálót (1-0). A középkezdés után egyből egyenlíthetett volna a székesfehérvári legénység, Mitrovic csavarását azonban védeni tudta Hegedüs, Nikolic duplázása pedig a kapu fölé perdült. Hiába játszott jobban a Videoton, gólt megint csak a fővárosiak szereztek, Könyves lecsúszó lövését Csiki szelídítette meg a tizenhatoson belül, majd higgadtan a kapuba lőtt (2-0).
Ment előre az egyenlítésért a vendéggárda, azonban a Mitrovic-Hegedüs csatát újfent a hálóőr nyerte, így a hazaiak kétgólos előnnyel mehettek az öltözőbe. A fór lehetett volna három találat is, Tischler azonban eltotojázott egy óriási ziccert.
A szünetben kettőt cserélt Paulo Sousa, a piros-kékek pedig továbbra is rohamoztak, előbb Kovács bombáját tolta szögletre Hegedűs, majd Gyurcsó lőtt a léc fölé. A játék főleg a hazai tizenhatos környékén folyta, ám a vendégek hiába dolgoztak ki több helyzetet is, egyszerűen képtelenek voltak a kapuba találni.
Sousa a 67. percben már a harmadik cserelehetőségét is kihasználta, a védő Kaká helyére a csatár Paraibát küldte be. A brazil első labdaérintéséből meg is találta Nikolicot, aki azonban ezúttal sem találta el a kapu felületét. Ami nem ment akcióból, az ment büntetőből, Sándor esett el könnyen a tizenhatoson belül (nem vagyunk benne biztosak, hogy Hegedüs egyáltalán hozzáért, de a középpályás rutinos volt), Nikolic pedig magabiztosan értékesítette a tizenegyest (2-1).
Mivel a találat a 81. percben esett, így izgalmas hajrára volt kilátás. Hiába azonban a Vidi feltámadása, a 87. minutumban minden eldőlt, egy tetszetős hazai akció után Kanta tálalt középre, a második felvonásban jobbára csak ácsorgó Bozovic Tischler elé ütötte a labdát, aki közelről a hálóba emelt (3-1). A végén még tíz emberre fogyatkozott az MTK, Kelemen kapott pirosat, majd Sándor lőtt bombagólt (3-2), beállítva a végeredményt.
A Vidi ugyan a mérkőzés nagy részében jobban játszott ellenfelénél, az MTK azonban sokkal jobban használta ki a helyzeteit, így otthon tartotta a három pontot. A hullámvölgyből így a kék-fehérek lábaltak ki hamarabb, a Videoton vesszőfutása még mindig tart. Sousának jövő csütörtökig van ideje rendet tenni a fejekben, akkor ugyanis a Basel látogat a Sóstói Stadionba az Európa Ligában, majd vasárnap már a nagy rivális DVSC-TEVA vendégeskedik Székesfehérváron.
Eredmény – OTP Bank Liga, 11. forduló |
Hidegkuti Stadion, 1000 néző, Vezette: Németh Ádám MTK Budapest-Videoton FC 3-2 (2-0) MTK Budapest: Hegedüs L. – Wolfe, Vukmir, Hidvégi, Vadnai – Könyves (Ladányi, 67.), Kelemen, Kanta J., Nikházi (Pölöskei, 90.), Csiki (Pál, 90.) – Tischler Vezetőedző: Garami József Videoton FC: Bozovic – Brachi, Vinicius, Kaká (Paraiba, 67.), Szolnoki – Oliveira (Kovács I., a szünetben), Mitrovic, Sándor Gy., Tóth B. (Gyurcsó, a szünetben), Walter Lee – Nikolics Vezetőedző: Paulo Sousa Gólszerzők: Tischler (21., 87.), Csiki (33.), illetve Nikolics (81., 11-esből), Sándor Gy. (92.) Sárga lap: Kelemen (35., 90.), Wolfe (42.), Hegedüs (80.), illetve Sándor Gy. (72.) Piros lap: Kelemen (90.) |