Foci

Hibázó Sportingban bíznak a Vidinél

Paulo Sousa és Marco Caneira az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapján beszélt a csütörtöki Európa Liga-mérkőzésről.

Érdekes meccs elé néz csütörtökön a Videoton vezetőedzője, Paulo Sousa, valamint két játékosa, Marco Caneira és Renato Neto, korábban ugyanis mind a hárman megfordultak a Sporting Lisszabonban, sőt, utóbbi kölcsönbe érkezett a portugál klubtól. Sousa és Caneira még Ricardo Sá Pintóval is játszott együtt, aki most az Oroszlánok vezetőedzője.

„Különleges mérkőzés lesz ez számomra, mivel egy olyan klub ellen lépek pályára, ahol férfi és profi futballista lettem” – így Caneira, aki a Sportingban nevelkedett, majd egy nagy körút végén 2006-ban visszatért- Innen szerződött 2011-ben a Videotonhoz.

„Kicsit azért hiányoznak a nagy rangadók az Alvalade Stadionban, sosem felejtem el, amikor gólt lőttem az Inter ellen és nyertünk 1-0-ra” – emlékezett vissza a Vidi 33 esztendős védője, aki Sá Pintóról is ejtett pár szót. „Még mindig megvan benne ugyanaz a győztes mentalitás, ami játékosként is jellemezte.”

Caneira azt is elmondta, tetszik neki a jelenlegi helyzete, egy új országot és kultúrát is megismerhet, valamint a Videoton ütemesen fejlődik. „Remek kihívás emberileg és szakmailag is” – tette hozzá.

Paulo Sousa játékosként csak egy idényt töltött a Sportingban, így pont elkerülték egymást Sá Pintóval, igaz a válogatottban többször is játszottak együtt.

„A legjobbakat kívánom neki, remélem, sikeres lesz. Remek módszerekkel dolgozik, pontos és minden egyes részletet irányítás alatt akar tartani. Na meg ambiciózus is. Remélem azért ellenünk hibázni fog” – mondta a Videoton vezetőedzője.

A Sporting trénere alatt egyébként egy kissé inog a kispad, a portugál bajnokság első öt fordulójában ugyanis csak egy győzelmet tud eddig felmutatni a csapat három döntetlen és egy vereség mellett, így máris öt pont a gárda hátránya a rivális Benfica és Porto mögött. Az Európa Liga sem indult túl jól lisszaboni szempontból, mivel a Sporting csak gólnélküli döntetlent ért el hazai pályán a Basel ellen. Ha mindez nem lenne elég, Elías, Diego Capel és Andre Carrillo sem utazott el Székesfehérvárra, ahol a Videoton saját közönsége előtt szeretne bizonyítani a Genk elleni vereséget követően.

A Videoton második csoportmérkőzését október 4-én, csütörtökön 18 óra 40 perctől a STORY4 televízió élőben közvetíti, míg online élőképes közvetítésben honlapunkon, a www.sport24.hu-n is követhetik a találkozót.

(Az online közvetítést az UEFA-jogok értelmében csak Magyarország területéről lehet majd nézni!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik