Foci

Halott edzőjére emlékezett, cserébe besárgult

Diego Castro (getafe, diego castro, )
Diego Castro (getafe, diego castro, )

A spanyol labdarúgó-bajnokság hétfő esti mérkőzésén a Getafe otthon legyőzte a Real Mallorcát. Diego Castro gólörömét követő szép gesztusát a bíró sárgával jutalmazta.

A kis spanyol üdülősziget csapatának, a Mallorcanak ez volt idén az első veresége. Ha figyelembe vesszük, hogy már a hatodik fordulót zárta a spanyol bajnokság, arrafelé nyilván nem dühöngenek a rajt miatt.

Ráadásul eleinte most is volt esélye a Mallorcanak, az ötödik percben Pereira méretes lövést zúdított a kapu felé, fájdalom a kapuvason csattan a labda. Az aktivitás és az esély azonban el is szállt hamar, Ximo Navarro ki tudja miért páros lábbal csúszott rá ellenfele lábára. Spanyolhonban nem mérlegelnek a bírók – nálunk 10. perc magasságában maximum “ejnye-bejnyét” kapott volna – , így a spori gondolkodás nélkül elküldte zuhanyozni a Mallorca jobbhátvédjét.

Az emberelőnyt a 49. percben sikerült gólra váltania a Getafenak –  Diego Castro rúgta szép mozdulattal a labdát a bal felsőbe. A gólt követően a játékos mezét levéve korábbi edzőjére, a júniusban egy nappal kinevezése után szívrohamot kapó Manuel Preciadóra emlékezett – a bíró itt sem volt tekintettel a csodás gesztusra, csak a szabályokra és sárgát adott. 
A 92. percben még Arizmendi egyenlíthetett volna, de kihagyta a helyzetet, így a Getafe 1-0-ra győzött és ezzel 11. helyre kapaszkodott fel, a Mallorca 4..

Primera División, 6. forduló, eredmények:

Hétfő: Getafe-Real Mallorca 1-0 (0-0)
Vasárnap:
Espanyol-Atlético Madrid 0-1 (0-1)
Real Madrid-Deportivo La Coruna 5-1 (3-1)
Osasuna-Levante 4-0 (0-0)
Valladolid-Rayo Vallecano 6-1 (4-1)
Granada-Celta Vigo 2-1 (2-1) 
Szombaton:
Sevilla-FC Barcelona 2-3 (1-0) 
Real Sociedad-Athletic Bilbao 2-0 (0-0)
Valencia-Real Zaragoza 2-0 (1-0)
Málaga-Real Betis 4-0 (2-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik