Foci

A Loki fejet hajtott az Eger előtt

eger-fc-debreceni-vsc-(i)(960x640).jpg (eger fc, debreceni vsc, )
eger-fc-debreceni-vsc-(i)(960x640).jpg (eger fc, debreceni vsc, )

Óriási meglepetésre az újonc Eger egy parádés találattal legyőzte a bajnok Debrecenet az OTP Bank Liga 8. fordulójában.

Miskolcon az egy győzelemmel álló Eger fogadta az eddig egy vereséget gyűjtő Debrecent, így a papírforma a bajnok sikerét jósolta, de mint tudjuk, a papírforma sokszor borul, és nem volt ez másképp szombat délután sem.

Az első 45 perc gyenge játékot hozott, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben, de az összekép alapján veszélyesebb volt az Eger. A szünet után aztán felpezsdült a meccs, helyzet helyzetet követett.

Az 56. percben aztán érkezett Németh Norbert, és fantasztikus góllal szerzett vezetést a hajdúságiaknak: egy jobboldali beadást követően a támadó félfordulatból, kapásból lőtt a hálóba. Érthetően felhúzta magát a Loki, és megrohamozták Brljak kapuját, de az egri védelem állta a sarat.

Nem úgy a Lokié, ugyanis a 76. percben megajándékozták az Egert egy tizenegyessel, ám a büntetőt Vujovic épp Verpecz kezeibe lőtte.

A hajrára Simon Antal legénysége visszaállt védekezni, nyomott a DVSC, de minden labdába két egri védő vetette bele magát, hogy a győzelmet megszerezzék. És ez össze is jött nekik, így a cívisvárosiak elszenvedték második vereségüket idén, míg az Eger a 12. helyre lépett előre.

Eredmény- OTP Bank Liga, 8. forduló
Egri FC – Debreceni VSC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Németh (56.)

Miskolc, DVTK Stadion, 1000 néző, vezette: Szőts.

Eger: Brljak – Preklet, Kovács G., Knakal, Balog – Mecinovic, Stanislaw – Dobric (Katona, 80.), Németh N. (Piller, 71.), Pavlov (Kabele, 68.) – Vujovic Vezetőedző: Simon Antal.

Debrecen: Verpecz – Bernáth, Simac, Szűcs, Korhut – Kulcsár (Ferenczi, 60.), Varga, Szakály, Bódi (Lucas, 79.) – Sidibe, Coulibaly (Pölöskey, 66.) Vezetőedző: Kondás Elemér.

Sárga lap: Preklet (21.), Kabele (77.), Brljak (87.), illetve Szűcs (75.), Ferenczi (88.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik