Foci

Egy sima, egy bizonytalan

gólvonal (gólvonal)
gólvonal (gólvonal)

Két meccsel folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója. A Debrecen a Honvédot, a Győr a Pécset fogadja.

Az első vasárnapi mérkőzésen a Győri ETO a győzelem megalapozott reményével látja vendégül a PMSC-t.

Annál is inkább mert az előző fordulóban a Győr a diósgyőri oroszlángbarlangban tudott 3-0-ra nyerni, míg a Pécs hazai közönség előtt kapott ki a Kecskeméttől.

A 3. helyen álló ETO vezetőedzője, Pintér Attila az eto.hu-nak nyilatkozva elmondta: szeretnénk folytatni a jó sorozatot.

“A válogatottak rendben visszatértek, így a hét közepétől újra teljes csapattal tudtunk készülni. A Pécs ellen mindenképpen győzelmet várok, szeretnénk a közönséget és a tévénézőket is kiszolgálni” – nyilatkozta a szakember.

Labdarúgó OTP Bank Liga, 7. forduló, 16.30  – m2, ÉLŐ

Győri ETO-PMFC

ETO Park, Vezeti: Alvaro Garcia Miquel

A 4. helyen tanyázó DVSC-TEVA hazai meccse az 5. pozícióban lévő Honvéd ellen jóval izgalmasabbnak tűnik. A fővárosi piros-feketék az előző körben a listavezető MTK-tól kaptak ki, a Debrecen idegenben gólnélküli, de izgalmas döntetlent játszott az Újpesttel.

A Loki nem számíthat problémamentes meccsre, már csak azért sem, mert sérülés miatt Mészáros Norbert, Rezes László és Czvitkovics Péter sem áll Kondás Elemér rendelkezésére.

“Masszív, szervezett csapat a Honvéd. Hatékonyak is, hiszen mint tudjuk, a mérkőzéseik nagy részét megnyerték, tehát mindenképpen nehéz 90 percre számítok, már csak azért is, mert elég sok a sérültünk, de a célunk nem lehet más, mint hazai pályán nyerni – nyilatkozta a dvsc.hu-nak a DVSC vezetőedzője, aki nagy jelentőséget tulajdonít az első gólnak. – Ahhoz, hogy nyerjünk, nyilván gólokat kell lőni, ha mi tudjuk rúgni az elsőt, kifejezetten jó, de bizonyítottuk már az ellenkezőjét is: hátrányból is tudtunk javítani, bár nyilván nem ez a célunk. Szeretnénk az első perctől kezdve úgy futballozni, hogy meg tudjuk nyerni a meccset, mert minden pontra szükségünk van”.

Labdarúgó OTP Bank Liga, 7. forduló, 18.30 – SPORT2, ÉLŐ

DVSC-TEVA – Honvéd

Nagyerdei Stadion, Vezeti: Bognár Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik