Foci

Jó védekezéssel szerzett pontot a Diósgyőr

Az OTP Bank Liga 7. fordulójának rangadóján a Diósgyőr Fehérvárról hozott el egy bajnoki pontot.

Joggal nevezhetjük rangadónak azt a meccset, ahol az ötödik és a hatodik helyezett találkozik, és a felek ezt meg is erősítették a kezdőrúgás után. Az viszont már azonnal látszott, hogy a rangadókhoz méltó módon egy gól dönthet majd a Sóstói Stadionban.

Ennek megfelelően elég sokáig kellett várni az első valamire való helyzetig: a vendégek részéről Tisza a 18. percben próbálkozott, de Bozovic simán védte a lövését.

A fordulásból viszont meg is születhetett volna az az egy találat, hiszen Gyurcsó beadása Netót teljesen üresen találta meg a büntetőpont környékén, ám ez annyira meglepte a brazilt is, hogy elügyetlenkedte a fejest, és Ribánszki ujjheggyel szögletre mentett.

Ennyi érdemleges akció zajlott le az első félidőben, így a szünet után csak jobb játékot remélhettünk.

A második felvonás első húsz percében szinte odaszegezte a DVTK kapuja elé a hazai alakulat, ám Sisa Tibor cseréje – Gosztonyi helyett Seydi – arra engedett következtetni, hogy a miskolciak azért megpróbálnak gólt szerezni.

A 73. percben azonban a fehérváriak nagyon közel jártak a vezetés megszerzéséhez, ugyanis Neto középre adása után a csereként beállt Torghelle közvetlen közelről nem tudta a gólvonal mögé juttatni a labdát.

Azért Bozovicnak is akadt dolga, Gohér a 82. percben egy távoli szabadrúgást küldött kapura, ami majdnem behullott a léc alá, de a Vidi kapusa résen volt.

A hajrában a legmagasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak, és sorra alakították ki a helyzeteket, de a diósgyőri védelem mindig tisztázni tudott.

A találkozó záróakkordjaként Sándor György durrantott csúnyán mellé, így maradt a gólnélküli döntetlen, vagyis a Videoton hárommeccses győzelmi szériája megszakadt.

Eredmény – OTP Bank LIga, 7. forduló

Videoton FC – Diósgyőri VTK 0-0

Videoton: Bozovic – Brachi, Caneira, Vinicius, Stopira (Torghelle, 73.) – Gyurcsó (Walter Lee, 78.), Sándor Gy., Renato Neto, Tóth B. (Kovács I. 59.), Oliveira – Nikolics Vezetőedző: Paulo Sousa.

DVTK: Ribánszki – Vági, Gal, Rakovic (Nagy T. 80.), Gohér – Gosztonyi (Seydi, 62.), Takács P., Fernando, Elek (Abdouraman 77.) – Tisza, Bacsa Vezetőedz: Sisa Tibor.

Sárga lap: Caneira (57.), Torghlle (81.), illetve Takács (8.), Vági (26.), Ribánszki (78.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik