Foci

Loki-siker a Ligakupa keleti rangadóján

dvsc teva (dvsc teva, )
dvsc teva (dvsc teva, )

A Ligakupa E csoportjának második fordulójában a Debrecen 4-2-re legyőzte a Diósgyőrt.

A kvartett két legerősebb alakulata meglehetősen tartalékos csapattal vágott neki a debreceni meccsnek. A csoport másik találkozóját egyébként már pénteken lejátszották, Újpesten 5-2-re nyert az Eger.

A két piros-fehér alakulat csatájában a miskolciak kezdtek jobban, ugyanis Tisza Tibor góljának köszönhetően szereztek vezetést, majd még az első félidő vége előtt a DVSC-hez visszatérő Czvitkovics egyenlített.

A szünetet követően megrázták magukat a hazaiak, és Sidibe egy remek lefordulás után mattolta a vendégek hálóőrét, majd érkezett az újabb Loki-gól: Szűcs fejese landolt a gólvonal mögött. Ekkor már a DVTK teljesen beállt védekezni, szinte momentumaik sem voltak, ezt pedig ki is használták a cívisvárosiak, hiszen parádés találattal Kulcsár háromra növelte a különbséget.

Azért még a diósgyőriekben is volt egy gól, a csereként beállt Gosztonyi beadására középen jó ütemben érkezett Bacsa, és közelről a hálóba paskolta a játékszert. Ibrahima Sidibe azonban úgy vélte, nem jó ez a 4-2, legyen még egy gólöröm, így Dombi átadását fejjel juttatta a miskolci kapuba, kialakítva az 5-2-es végeredményt.

Eredmény – Ligakupa, D csoport, 2. forduló
Debreceni VSC – Diósgyőri VTK 5-2 (1-1)
Gólszerzők: Czvitkovics (40.), Sidibe (56., 86.), Szűcs (61.), Kulcsár (76.) illetve Tisza (36.), Bacsa (79.)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik