Foci

Emberhátrányban is nyert a Videoton

Videoton-FC(960x640).jpg (videoton, videoton fc, nemanja nikolics, )
Videoton-FC(960x640).jpg (videoton, videoton fc, nemanja nikolics, )

A Ligakupa második fordulójában a Videoton 2-0-ra verte a Pápát, míg a Siófok Pécsről távozott ponttal.

Szombat kora délután már véget ért egy találkozó: a Debrecen 5-2-re kiütötte a Diósgyőrt az E csoportban. A két esti meccsen egy hazai győzelmet és egy döntetlent láthatott a publikum.

A Siófok Pécsre látogatott,és mindkét együttesnek jól jött volna a három pont, mivel a B csoportban pontnélkül álltak az utolsó két helyen. A Balaton-partiak álltak közelebb a sikerhez, hiszen Zamostny az 51. percben vezetéshez juttatta őket, és az utolsó negyedóráig úgy tűnt, meglesz a várva várt győzelem. Akkor azonban érkezett Nagy, és egalizált. Az eredmény már nem változott a továbbiakban, így a Siófok és a Pécs is kapaszkodik a Vasashoz és a Pakshoz.

A másik találkozón hamar, a 20. percben emberhátrányba került a Videoton: a játékvezető Brachit állította ki. A lehetőséggel azonban nem tudott élni a Lombard Pápa, mivel előbb Neto talált be a hálójukba, majd a második félidőben Nikolic, ezzel a fehérváriak megnyerték a meccset, és a C csoprot élére ugrottak.

Eredmények – Ligakupa, 2. forduló
B csoport:
Pécsi MFC – FGSZ Siófok 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Nagy (78.) illetve Zamostny (51.)

C csoport:
Videoton FC – Lombard Pápa 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Neto (30.), Nikolic (58.)
Piros lap: Brachi (20.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik