Foci
magyar-valogatott(960x640)(1).jpg (magyar válogatott, )

Egervári elégedett, Gera Zoltán megsérült

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2012. 09. 08. 07:12

A magyar labdarúgó-válogatott kellemes, ötgólos sikerrel nyitotta a vb-selejtezőket Andorrában, de van, ami miatt aggódni kell.

Támadó szellemben lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott az első világbajnoki selejtezőn Andorrában. Olyanok szerepeltek a kezdőben, akiknek a támadás az erőssége, és végül ez eredményre is vezetett.

Szerencsére már az első negyedórában megszereztük a vezetést, innentől kezdve már csak a győzelem aránya volt kérdéses, különösen a második félidő derekán bekövetkezett hazai kiállítás után. A mieink végül 5-0-ra nyerték meg a mérkőzést, Juhász, Gera, Szalai, Priskin és Koman találatával.

“Az első húsz percben idegesen játszottunk, kifejezetten zavaró volt, hogy a játékvezető nem tudta megfogni a meccset, gondolok itt az andorraiak kemény, többször durva belépőire, amelyek miatt több játékosuk is begyűjthetett volna akár két sárga lapot is az első félidőben” – fogalmazott a szövetségi kapitány a találkozót követően.

“Az első gól megnyugtatta a csapatot, de csak a szünet után tudtuk azt a nyugodtabb, átgondoltabb játékot hozni, amit elterveztünk. Az első meccs okozta láz mellett az andorraiak kemény játékát is leküzdve jó eredménnyel indítottuk a vb-selejtező sorozatot, még ha ezúttal voltak is szürkébb teljesítmények az együttesben. Külön köszönet illeti azt a mintegy kétszáz magyar szurkolót, akik hazai hangulatot varázsoltak a pályára, jelentős segítséget jelentve a válogatottnak” – értékelt Egervári Sándor.

A szövetségi kapitány hozzátette: a hollandok elleni mérkőzés előtt egyedül Gera Zoltán sérülése okoz némi aggodalmat, a csapatkapitányt az első félidő után azért kellett lecserélni, mert rúgást kapott a lábára, és az Achillesét fájlalta a szünetben – olvasható a szövetség weboldalán.

A csoport többi mérkőzésén: a románok nyerni tudtak Észtországban, ami nekünk annyira nem kedvez, míg a hollandok 2-0-ra verték meg Törökországot. A csoportot a nagy gólarányú győzelemnek hála a magyar válogatott vezeti, a mieink kedden Hollandiát fogadják 20 óra 30 perctől a Puskás Ferenc Stadionban.

Eredmények – világbajnoki selejtezők

Andorra – Magyarország 0-5 (0-2)

Andorra: Gómez – E. García, Lima, Vales, M. García (Maneiro, 80.) – Goncalves, Vieira, Moreno (Gomez, 69.), Clemente (Lorenzo, 72.), Pujol – Silva

Magyarország: Bogdán – Vanczák, Lipták, Juhász, Laczkó – Koman, Korcsmár, Hajnal (Elek, 76.) – Gera (Priskin, a szünetben), Szalai (Németh, 82.), Dzsudzsák. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor

gólszerzők: Juhász (12.), Gera (32.-büntetőből), Szalai (54.), Priskin (68.), Koman (82.)

Piros lap: Vales (67.)

Sárga lap: Clemente (20.), M. Garcia (32.), Moreno (45.), Vales (55., 67.), Pujol (73.), illetve Koman (20.)

Észtország-Románia 0-2 (0-0)
gólszerzők: Torje (55.), Marica (75.)

Hollandia-Törökország 2-0 (1-0)
gólszerzők: van Persie (17.), Narsingh (92.)

A csoport állása:

1. MAGYARORSZÁG 3 pont (5-0)
2. Hollandia 3 (2-0)
2. Románia 3 (2-0)
4. Észtország 0 (0-2)
4. Törökország 0 (0-2)
6. Andorra 0 (0-5)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.