1976. szeptember 25., Újpest-Vasas telt házas kettős rangadó (5-4) a Népstadionban.
Müller Sándor (jobbra) Török Péter (középen) segítségével szereli Nagy Lászlót (fehérben)
Müller Sándor Magyarországon kizárólag piros-kékben futballozott. Húszévesen lett az angyalföldi klub első csapának tagja, ahol két részletben – 1968-1980 és 1983-1984 – 318 mérkőzésen 56 gólt szerzett. Középpályásként kiosztott persze több tucat gólpasszt is emellett.
Egyike volt azon játékosoknak, akik még a rendszerváltás előtt kiérdemelték teljesítményükkel azt, hogy külföldön is kipróbálják magukat. Müller Belgiumban – Royal FC Antwerp – és Spanyolországban – Hercules Alicante – is profiskodott. A labdarúgással soha nem szakított. Akinek hétfőnként a Vasas pasaréti sportcentrumában van dolga, rendszeresen találkozhat vele, hiszen megszokott baráti társaságával rendre ott focizott.
Azért az egyelőre feltételesen használt múlt idő, mert a szeptember 21-én 64. születésnapját ünneplő Vasas ikon a Nemzeti Sport információi szerint két hete éppen a szokásos baráti labdakergetést követően lett rosszul otthonában.
Másnap kórházba került, ahol agyvérzést diagnosztizáltak nála. Öt napig tartották bent, de azóta is infúziós kezelésekre jár a Honvéd Kórházba. Szerencsére idejében sikerült diagnosztizálni az enyhébb lefolyású agyvérzést, így az 1977-es bajnokcsapat kapitányának nem bénult le egyik oldala sem, teljesen fel tud épülni, és amint az orvosok megengedik, újra ott lesz a hétfői focikon!
Videó – Müller Sándor tagja volt az 1982-es világbajnokságon Salvadort 10-1-re verő válogatottnak: