Foci

Csak ikszre futotta a címvédő erejéből

borussia dortmund (borussia dortmund, )
borussia dortmund (borussia dortmund, )

A Bundesliga 2. fordulójában a bajnok dortmundiak hátrányból tudtak egyenlíteni, így két kör után máris pontokat veszítettek.

A szombati játéknapon komoly meglepetés született: a címvédő Dortmund ugyanis Nürnbergben hullajtott pontokat.

Az első játékrész hajrájában Pekhart fejese ért vezetést a hazaiaknak, majd a 40. percben Blaszczykowski egyenlített, és mivel nem is változott az állás a második felvonásban, így otthagyott kétpontot a Borussia Nürnbergben.

Szombaton a leggólgazdagabb meccset a Hoffenheim és a Frankfurt vívta, ám a kék-fehérek nem biztos, hogy örülnek ennek, hiszen úgy kaptak egy négyest, hogy kettős emberhátrányban fociztak az utolsó negyedórában.

A Hamburg sem büszkélkedhet acélos rajttal, hiszen két meccs alatt kétszer kaptak ki: az előző körben a Nürnberg verte őket hazai pályán, most pedig a Werder Bremen volt jobb náluk. Ellenben a Schalke magabiztos győzelmet aratott az Augsburg felett: 3-1 lett a meccs vége, és Huntelaar is betalált.

Eredmények – Bundesliga, 2. forduló
Hoffenheim – Frankfurt 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Compper (39.-öngól), Schwegler (43.), Meier (82.), Lanig (90.)
Piros lap: Salihovic (70.), Schrock (74.)

Bayer Leverkusen – Freiburg 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Castro (8.), Wollscheid (54.)

Nürnberg – Borussia Dortmund 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Pekhart (31.) illetve Blaszczykowski (40.)

Schalke 04 – Augsburg 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Papadopoulos (33.), Jones (46.), Huntelaar (72.) illetve Oehrl (79.)

Werder Bremen – Hamburger SV 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Hunt (52.-büntetőből), Petersen (67.)

Düsseldorf – Borussia Mönchengladbach 0-0

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik