A Videoton a Slovan Bratislava, a Gent és a Trabzonspor legyőzésével vívta ki az Európa Liga főtáblájára kerülést, így kicsit sem volt mindegy a csoportok összetétele.
A monacói sorsoláson Radamel Falcao, a címvédő Atlético Madrid támadója kezdte meg a csapatok kihúzását, ám mivel a legerősebb tizenkettő került ekkor még csak sorra, sok következtetést nem vonhattunk le.
Partick Kluivert aztán már hozott izgalmakat, a többi között összesorsolta a Liverpoolt az Udinesével, és a PSV-t a Napolival.
A harmadik körre már kezdtek kirajzolódni az erőviszonyok, így egyértelműen a J csoport tűnt halálcsoportnak, a Tottenham, a Panathinaikos és a Lazio részvételével, főleg amikor negyediknek behúzták melléjük a Maribort.
Az utolsó kalapban aztán érkezett a Videoton, és a magyar bajnoki ezüstérmes a G jelű kvartettbe került, a Sporting Lisszabon, a Basel és a Genk mellé, vagyis egy viszonylag könnyű csoportba, ahonnan majd az első kettő jut tovább.
Külön érdekesség, hogy Paulo Sousa, és Marco Caneira korábban megfordult a Sportingban a védő például a Vidi előtt épp a luzitánok labdarúgója volt, Renato Neto pedig a zöld-fehérektől érkezett kölcsönbe Fehévrárra, míg a Genk kapuját Köteles László védi.
Lencse László együttese, a Hapoel Shmona nehéz riválisokat kapott – Lyon, Bilbao, Sparta Praha -, Huszti Szabolcsék a Twente, a Levante és a Helsingborgs ellen meccselnek majd, míg Hajnal Tamás és a Stuttgart a Koppenhága, Steua Bukarest, Molde trióból kell megelőzzön kettőt, az egyenes kieséses szakaszhoz.
Az Európa Liga csoportbeosztása |
A csoport: Liverpool, Udinese, Young Boys, Anzsi Mahacskala B csoport: Atlético Madrid, Hapoel Tel-Aviv, Viktoria Plzen, Academica de Coimbra C csoport: Olympique Marseille, Fenerbahce, Borussia Mönchengladbach, AEL Limassol D csoport: Bordeaux, Club Brugge, Newcastle, Maritimo E csoport: Vfb Stuttgart, FC Köbenhavn, Steua Bukarest, Molde F csoport: PSV Eindhoven, Napoli, Dnipro Dnipropetrovsk, AIK G csoport: Sporting Lisszabon, Basel, Genk, VIDEOTON H csoport: Internazionale, Rubin Kazany, Partizan Belgrád, Neftci I csoport: Olympique Lyon, Athletic Bilbao, Sparta Praha, Hapoel Shmona J csoport: Tottenham, Panathinaikos, Lazio, Maribor K csoport: Bayer Leverkusen, Metalist Harkiv, Rosenborg, Rapid Wien L csoport: Twente, Hannover, Levante, Helsingborgs |