Foci

Nincs felnőtt kapusa a KTE-nek

Bajban van a kecskeméti labdarúgócsapat, ugyanis még nem tudni, három nap múlva ki áll a Pécs elleni bajnokin a kapuban.

A Kecskemét pocsékul kezdte az OTP Bank Liga idei szezonját, ugyanis öt kör után csak 2 pontja van, ezzel pedig csupán a 14. helyet foglalja el a tabellán.

Legutóbb szombaton, Győrben szaladt be a csapat egy 5-1-es vereségbe. A mérkőzés első félidejében kiállították a csapat kapusát, Antal Botondot, helyette Németh Gábor állt be.

A sokadik vereség után a hét elején Rózsa Pál tulajdonos leült Török László vezetőedzővel beszélgetni, a válságtanácskozás után két játékost, Bori Gábort és Németh Gábort neveztek meg, mint akik nem tesznek meg mindent a csapat sikeres szerepléséért.

Emiatt, és a megromlott viszony miatt Bori és Németh is szerződése felbontásán ügyködik. Ez azonban azt jelenti, hogy jelenleg nincsen felnőtt kapusa a kecskemétieknek, hiszen Antalt az MLSZ fegyelmi tanácsa egy mérkőzésre eltiltotta.

Hogy ki áll majd a Pécs elleni, péntek 17 órakor kezdődő mérkőzésen a kapuban, nem tudni. Egyes források szerint keresik a megoldást a KTE-nél, igazolni szeretnének.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik