Foci

Vesztes rangadón debütált Moniz a Fradi kispadján

ricardo moniz (ricardo moniz)
ricardo moniz (ricardo moniz)

Összefoglaló: Új edzővel és győzelmi reményekkel fogadta a Ferencváros az eddig veretlen Budapest Honvédot a szombat délutáni hőségben. Amit Ricardo Moniz ígért, az visszaköszönt az FTC játékában, ugyanis a zöld-fehérek már az első percektől a kapujukhoz szegezték a kispestieket, Somalia pedig a 32. percben megszerezhette volna a vezetést, ám Baráth a gólvonalon menteni tudott.

A 39. percben Jova kapus buta hibája miatt Kleinnek kellett felrúgnia Délczeget a ferencvárosi tizenhatoson belül, tíz emberre fogyatkozott a Fradi. A portás jóvá tette a hibáját azzal, hogy kivédte Ivancsics lövését. Így is hátrányba került az FTC, egy szöglet után Tchami maradt üresen az ötösön és a kapuba passzolt (0-1). A felvonás záró akkordjaként Böde fejelt kapufát.

Fordulás után a Fradi támadgatott, a Honvéd pedig ölte a játékot. Az FTC így is közel járt hozzá, hogy pontot mentsen, ám Böde a hajrában az oldalhálóba lőtt, pedig a Honvéd kapuja már üresen tátongott. A kegyelemdöfés a 92. percben jött, a kinyíló ferencvárosi védők mögé bepasszolt labdával Délczeg sétált el a kapuig, majd kicselezte Jovát és a hálóba gurított (0-2).

Ugyan Ricardo Moniz vereséggel debütált a Ferencváros kispadján, voltak bíztató jelek, a hazaiak tíz emberrel is egyenrangú ellenfelei voltak a listavezető Honvédnak. Marco Rossi, a kispestiek vezetőedzője is elismerte, hogy az első félidőben a Fradi járt sokkal közelebb a gólhoz, ám végül a Honvédnak volt szerencséje.

Eredmény – OTP Bank Liga, 5. forduló

Albert Stadion, 4500 néző, Vezeti: Iványi Zoltán

Ferencváros – Budapest Honvéd 0-2 (0-1)

Ferencváros: Jova – Alempijevic (Jovanovic, a szünetben), Grúz, Klein, Sváb – Cukic, Gyömbér – Hakola (Beliczky, 65.), Józsi, Somalia (Máté, 80.) – Böde Vezetőedző: Ricardo Moniz

Budapest Honvéd: Czuczi – Lovric, Ignjatovic, Debreceni, Baráth – Marshal, Ivancsics (Vécsei, 57.) – Zivanovic, Vernes (Hidi, 84.), Tchami (Faggyas, 63.) – Délczeg Vezetőedző: Marco Rossi

Gólszerzők: Tchami (43.), Délczeg (92.)

Sárga lap: Grúz (19.) illetve Baráth (11.), Ignjatovic (49.), Zivanovic (51.)

Piros lap: Klein (39.)

 

Az alábbiakban olvasható élő, szöveges tudósításunk a mérkőzésről.

95. PERC: Vége a mérkőzésnek!

92. PERC: GÓÓL! Kitámadott a Fradi, így egy védők mög begurított labdával a saját térfeléről induló Délczeg lódult meg. Annyi ideje volt, hogy hátranézhetett, majd Jovát is kicselezhette, végül az üres kapuba gurított, 0-2, eldőlt a mérkőzés.

GÓÓÓL 92’
Délczeg, Honvéd
Eldőlt!


91. PERC:
Öt perc a ráadás.

SZÖGLET 91’
Ferencváros
Kicsúsztatta egy Honvéd-védő.
Ápolás 91’
Ignjatovic, Honvéd
Őt találta fejbe Böde szabadrúgása.
SZABADRÚGÁS 90’
Böde, Ferencváros
Szögletre pattant a sorfalról.


88. PERC: Délczeg
vezetgette a labdát a Ferencváros térfelén, becselezte magát a tizenhatos elé, lőtt, Jova fogta az alsóba tartó labdát.

84. PERC: Majdnem egyenlített a Fradi! Böde tette maga elé a labdát, a védőit lerázta, Czuczi mellett is elolta a bogyót, de kissé kisodródva ballal az üresen tátongó kapu helyett az oldalhálóba lőtt.

CSERE 84’
Honvéd
Vernes helyett Hidi a pályán. Ez volt a meccs utolsó cseréje.


82. PERC:
Néha ugyan az elégedetlenség hangja is felcsendül a lelátón, a Fradi-tábor végig buzdítja a csapatot.

CSERE 80’
Ferencváros
Somalia le, Máté be.


74. PERC:
Öli a játékot a Honvéd becsülettel, a bedobásokat és a szögleteket is szép komótosan végzik el. Érik a győzelmük.

SZÖGLET 73’
Vécsei, Honvéd
Lapos volt, Somalia tisztázott.
SZÖGLET 71’
Vernes, Honvéd
Az első veszélytelen volt, a másodikat Jova húzta le.


70. PERC:
Micsoda helyzetfelimserés! Vernes vette észre, hogy kint áll a kapujából Jova, a félpálya közeléből kapura emelt, bravúr kellett a kapustól a védéshez.

68. PERC: Ivószünet.

SZÖGLET 67’
Ferencváros
Fogja Czuczi az ívelést.
CSERE 65’
Ferencváros
Beliczky érkezik Hakola helyére.


65. PERC: Jovanovic
lőtt kapásból, pont Czuczi kezei közé.

CSERE 63’
Honvéd
A gólszerző Tchamit Faggyas váltja.


61. PERC: Baráth
pakolt oda egyet Somaliának, majd folytatódott a Fradi támadása, Jovanovic ívelése azonban nem talált csapattársat.

59. PERC: Moniz kért számon egy elmaradt szabadrúgást, amiért előbb a negyedik játékvezető, majd Iványi figyelmeztette. A szurkolóknak ez nem tetszett.

58. PERC: Ugyan emberhátrányban van a Ferencváros, a zöld-fehérek becsülettel küzdenek az egyenlítésért.

CSERE 57’
Honvéd
Vécsei váltja Ivancsicsot.
SZÖGLET 54’
Ferencváros
Három gyors sarokrúgás, veszélytelenek voltak.
SÁRGA LAP 51’
Zivanovic, Honvéd
Bödét ráncigálta meg.
SÁRGA LAP 49’
Ignjatovic, Honvéd
Bödét rúgta fel egy sárgáért.


47. PERC:
A Fradié az első lehetőség, egy középre tekert labdába tette bele a lábát Józsi, ám veszélytelen akció volt.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Budapest Honvéd
Megy a második félidő.
CSERE 46’
Ferencváros
Alempijevic le, Jovanovic be.

Hamarosan folytatódik a meccs. A Honvéd játékosai már a pályán, a Fradi még nem ért ki, Moniz minden bizonnyal nagy fejmosást tart.

47. PERC: 61 másodpercnyi hosszabbítás után Iványi lefújta az első félidőt. A Honvéd vezet, ráadásul emberelőnyben is van. Maradjatok velünk!

45. PERC: Hoppá, majdnem egyenlített a Fradi! Egy szélről érkező szabadrúgásba Böde tette bele a fejét, a kapufa azonban a Honvéd segítségére sietett.

43. PERC: GÓÓÓL! Vezet a Honvéd! Hogy mit csináltak a Fradi védői, az rejtély, mindenesetre Tchami teljesen üresen állt az ötösön a sarokrúgás után és a hálóba belsőzött, 0-1!

GÓÓÓL 43’
Tchami, Honvéd
Az ötösről lőtt a kapuba.
SZÖGLET 43’
Honvéd
Tchami szerzett gólt.

40. PERC:Jova… Egy felívelt labdára jött ki nagyon pocsék ütemben, nem ért már bele a bogyóba a tizenhatoson kívül, így Délczeg az üres kapura fordulhatott volna, ám Klein felrúgta. Piros lapot kapott a védő, a Honvéd pedig büntetőt, ám Jova jóvátéve hibáját kivédte Ivancsics jobb alsóba tartó lövését. Mindenesetre tíz emberrel a Fradi.

TIZENEGYES 40’
Ivancsics, Honvéd
Jova kivédte!
PIROS LAP 39’
Klein, Ferencváros
Jova hibája után rúgta fel Délczeget.


35. PERC:
Újabb nagy hazai helyzet! Három a három ellen vihette a Fradi a labdát, Böde szoktette Somaliát, aki egy cselt is meghúzott, ám a kapujából remekül kimozduló Czuczi felszedte a lasztit. Ha egyből lő a légiós, akkor még veszélyesebb lehetett volna az akció.

32. PERC: Húúúú, mi maradt ki! Egy felívelt szabadrúgás után Somalia bántóan üresen kapta a labdát a hHonvéd tizenhatosán belül, kissé ügyetlenül vette át a labdát de így is ellőtt a kapus mellett, Baráth még a gólvonal előtt blokkolt, majd elcsúszott ugyan, de fejjel még megállította a labdát a gólvonal előtt ismét.

SZABADRÚGÁS 30’
Ivancsics, Honvéd
A jobb szélről tekert középre, Böde tisztázott.
SZÖGLET 27’
Hakola, Ferencváros
Marhsal mentett.


23. PERC:
Szusszannak egyet a csapatok, ivószünet.

21. PERC: Hakola ígéretes helyről lőtt méterekkel fölé egy szabadrúgást. Sok pontrúgást végez el a finn, pedig eddig nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket ezen a téren.

19. PERC: A ferencvárosi műsorközlő bemondta Grúz sárgáját, majd kissé halkan hozzátette, szerinte a hazai védő nem érdemelt figyelmeztetést.

SÁRGA LAP 19’
Grúz, Ferencváros
Feltartotta ellenfelét.
SZABADRÚGÁS 18’
Józsi, Ferencváros
A tizenhatos előteréből lőtt a sorfalba.


16. PERC: Alempijevic
centerezett, ám mindenki mellett elment a labda középen, pedig ebben több lehetőség volt.

SZABADRÚGÁS 14’
Vernes, Honvéd
Kicsit megúszott a levegőben a távoli lövés, így jócskán fölészállt.
SZABADRÚGÁS 12’
Józsi, Ferencváros
Kleint kereste a labdával, a védő feje felett azonban átszállt az ívelés.
SÁRGA LAP 11’
Baráth, Honvéd
Somaliát rúgta fel.

8. PERC: Tetszetős az FTC letámadása, már az ellenfél térfelén próbálnak labdát szerezni, a Honvéd játékosai pedig rendre elpasszolják a labdát. Kérdés meddig bírják ezt a tempót a zöld-fehérek.

5. PERC: Jól kezdett a Fradi, a hazaiak igen aktívak az első percekben, rögvest a kapujához szegezték a Honvédot. Moniz mondta is, hogy olyan csapatot szeretne építeni, amelyik 90 percen át nyomást gyakorol az ellenfelére.

SZÖGLET 4’
Ferencváros
Hakola tekert középre, Józsi elől szabadítottak fel.
SZÖGLET 2’
Ferencváros
Hakola sarokrúgása után tisztázott a védelem.


2. PERC:
Hoppá, ott az első komoly helyzet, Cukic bő húszról lőtt, Czuczi a léc alól tolta ki a labdát szögletre.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Ferencváros
Fehér alapon zöldcsíkos mezben a Fradi, feketében a Honvéd.


Köszöntjük  kedves olvasóinkat, az érintettek már a pályán, rekkenő hőség van, szóval izzasztó összecsapásra van kilátás.

Előzmény: Több szempontból is pikáns meccs vár a Ferencvárosra szombaton délután. A budapesti rivális Budapest Honvéd látogat az Albert Stadionba, valamint ezen a mérkőzésen debütál a gárda kispadján Ricardo Moniz, a zöld-fehérek kedden kinevezett vezetőedzője.

A holland szakember egyből mélyvízbe került, ugyanakkor egy hét közepi interjúban elmondta, ez számára plusz motivációt jelent. Mint ahogy a történelem során már több példa is akadt rá, hogy a játékosokat is doppingolja egy új edző érkezése, mindenki tiszta lappal indul, így itt a lehetőség bebizonyítani, hogy a labdarúgóknak helye van a kezdőcsapatban.

Ellentétes előjelekkel várja a két csapat a rangadót: a Budapest Honvéd négy forduló után még veretlen (három győzelem egy döntetlen), emellett legutóbb a Paks ellen 3-1-es hátrányból felállva tudott pontot menteni hazai pályán. Az FTC ugyanakkor egy fájó zakóból érkezik, mivel hiába sikerült egyenlíteni a rendes játékidő végén az ősi rivális Újpest otthonában, végül egy 94. percben lőtt góllal a lila-fehérek diadalmaskodtak. A Fradinak egy győzelme, két döntetlenje és egy veresége van eddig.

Ez lesz egyébként a két együttes 190. mérkőzése, az örökmérleg erősen a Fradi felé billen, amely 103-szor nyert. 55-ször a kipestiek diadalmaskodtak, 31-szer pedig nem jutottak dűlőre a felek.

A találkozót eredetileg 14 órára írták ki, a hőségriadó miatt azonban 16.15-re módosult a kezdési időpont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik