Foci

Gólgazdag iksz Kispesten

A Budapest Honvéd kétgólos hátrányból tudott pontot szerezni a Paks ellen, az NB I. 4. fordulójában.

A budapesti szikrázó napsütésben fordulatos meccset láthattak a Bozsik Stadionba kilátógatók, hiszen az iramra és a gólok számára sem lehetett panasz a Honvéd-Paks találkozón, hiszen már a nyolcadik percben megzörrent a hazaiak hálója: Kiss Tamás bólintása után ugyanis vezettek a vendégek.

Sok idő nem kellett a Honvédnak az egyenlítéshez, ugyanis Diaby középreadását Zsivanovics fejelte a kapuba (1-1). Más mérkőzéseken épphogy jut egy gól egy meccsre, ám Kispesten a kettő sem volt elég a csapatoknak.

Ivancsics remekül elvégzett szabadrúgása a kapufán csattant, majd nemsokára Simon Attila lőtt az alsóba (1-2). A félidő utolsó percében pedig még Sipeki is feliratkozott a gólszerzők közé, így 3-1-es vendégvezetéssel vonultak öltözőbe a felek.

A második játékrészben nem lehetett más cél a Honvéd számára, mint minimum az egyenlítés, és ennek megfelelően sűrűn elláták feladatokkal Pokorni kapust. Azonban a 62. percben ő is tehetlen volt Vernes fejesét követően, majd alig három perccel később Délczeg is a hálóba lőtt (3-3).

Az pedig már csak a slusszpoén volt, hogy Lovric majdnem a vezetést is megszerezte a hazaiaknak, ám Pokorni csak hihetetlen bravúrral tudott menteni, így maradt a döntetlent Kispesten, ami azt jelenti, hogy a Honvéd a tabella élére ugrott.

Eredmény – OTP Bank Liga, 4. forduló
Budapest Honvéd – MVM Paks 3-3 (1-3)
Gólszerzők: Zsivanovics (16.), Vernes (62.), Délczeg (65.), ill. Kiss T. (8.), Simon A. (36.), Sipeki (45.)

Honvéd: Czuczi – Lovric, Ignjatovics, Debreceni, Baráth – Ivanovics, Johnson, Vécsei (Vernes, 52.), Zsivanovics (Tchami, 82.) – Diaby (Faggyas, 62.) Délczeg Vezetőedző: Marco Rossi.

Paks: Pokorni – Heffler T., Éger, Sifter, Csehi (Eppel, 76.) – Kulcsár, Fiola, Heffler N. (Bartha, 66.) Sipeki – Kiss T. (Tököli, 89.), Simon A. Vezetőedző: Máté Csaba.

Sárga lap: Délczeg (34.), Zsivanovics (74.), ill. Fiola (54.), Sipeki (61.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik