Foci

Egervári jobbra számított

egervari-sandor(210x140)(1).jpg (egervári sándor, )
egervari-sandor(210x140)(1).jpg (egervári sándor, )

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya még úgy is többre számított, hogy a játékosok eltérő formában érkeztek az Izrael elleni meccsre.

A magyar válogatott szerda este kissé csapongó játékkal, bizonytalankodó védelemmel búcsúztatta a nyarat. Izrael ellen fölényben játszottak a mieink, vezettek is, de a végén majdnem elúszott még a döntetlen is. Igaz, csoportellenfeleinknek még nagyobb gondjaik vannak az edzőmeccseik alapján.

Szeptember 7-én Andorra ellen megkezdjük a 2014-es vb-re való kijutásért a harcot, így ennek a mérkőzésnek már nagy volt a jelentősége. Egervári Sándor nehéz helyzetben van a tanulságok levonásánál, hiszen az eltérő szezonkezdetek miatt a játékosok eltérő állapotban érkeztek a meccsre. A mutatott játék pedig nem hozhatta meg a várt önbizalomnövelést.

“Az első félidőben rendezettebben, szervezettebben játszottunk, a második félidő elején lendületet is kaptunk az átszervezés következtében, de nem tudtuk megismételni a júniusi játékunkat. Ennek vannak magyarázható és kevésbé magyarázható elemei” – nyilatkozta a tréner, aki fontosnak tartja, hogy az elkövetkező három hétben mindenki utolérje saját magát, mert csak akkor számíthatnak jó eredményre.

Ehhez hozzásegítheti a játékosokat az önmagukkal szembeni elégedetlenség, ez érezhető volt a meccs utáni öltözői hangulaton.

A sérültekről szólva Egervári Sándor elmondta, hogy Juhász Roland rúgást kapott, Koman Vladimirnek kifordult a bokája, Gera Zoltán bevizesedett térde viszont szépen javul.

“Dzsudzsák gólja örömteli, mint ahogyan az azt meglőző támadás is, sajnos azonban a szünet után ilyenek már nem fordultak elő” – mondta Egervári, akit az utolsó húsz percben meglepett a magyar színvonalzuhanás a gyors izraeliek ellen, de biztos benne, hogy szeptember 7-én már jobb formában lesznek játékosai.

Eli Guttman, izraeli szövetségi kapitány: “Kreatívak voltunk a 60. és a 80. perc között, a bekapott gól után is volt tartása a csapatnak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik