Foci

A Barcából és a Realból igazolhat a Liverpool

A Pool menedzsere szerint két napon belül okosabbak lesznek azzal kapcsolatban, milyen kerettel vágnak neki a hétvégén az új bajnokságnak.

Eddig nem nagyon kényyeztette el bombaigazolásokkal híveit a Liverpool labdarúgócsapata.

A Mersey-partiak a Swansea együttesétől szerződtették Joe Allent, valamint a Romától Fabio Borinit. Az észak-ír Brendon Rodgers, a csapat menedzsere most azt mondja, 48 órán belül kiderül, sikerül-e a két újabb kiszemelttel egyezségre jutni.

A platykák szerint egyikőjük a Barcelona tehetséges támadója, Cristian Tello lehet, a 21 éves srác mellé a Real Madridből a 23 éves Nuri Sahin költözhet Angliába.

Kenny Dalglish tavaly a Pool legrosszabb eredményét produkálta a Premier League-ben az elmúlt éveket nézve, 18 éve ez volt a legrosszabb pozíció a csapatnak: a 8. helyet jelentette mindez.

Az amerikai tulajdonosokkal bíró Liverpooltól távozott Dirk Kuyt, Alberto Aquilani és Maxi Rodriguez is. Még az is lehet, hogy egy ikon, a dán Daniel Agger is búcsút int a Poolnak, a Manchester City vetett rá szemet, de Rodgers kijelentette, őt mindenképpen megtartaná magának.

Késő este aztán jött a hír, miszerint a Liverpool megegyezett a Heerenveennel a 22-szeres marokkói Oussama Assaidi leigazolásáról. A 24 éves játékos az első évben 68 meccsen 20 gólt szerzett a holland csapatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik