Foci

A Vidi máshol, a Loki máskor játszik

Videoton-FC(960x640).jpg (videoton, videoton fc, nemanja nikolics, )
Videoton-FC(960x640).jpg (videoton, videoton fc, nemanja nikolics, )

Az MLSZ elfogadta a Debrecen és a Videoton kérelmét, így a meccseik pályaválasztási joga és időpont változik.

Mivel a Loki és a Vidi is ott lesz az Európa Liga-selejtező play off körében, ezért a két klub kérte a Magyar Labdarúgó Szövetséget, hogy változtathassanak következő két hétben sorra kerülő bajnoki meccsük időpontján és helyszínén.

Az MLSZ pedig jóváhagyta a kérelmeket, így a negyedik körben, vagyis vasárnap nem a Videoton utazik az Eger otthonába, hanem az újonc vendégeskedik majd Székesfehérváron.

Egy héttel később, az ötödik fordulóban pedig szintén EL-szereplés miatt a Loki meccse helyet cserél a Diósgyőr–Siófok találkozóval: a miskolciak majd 18:30 órakor meccselnek, míg a bajnok kétórával korábban, 16:30-kor.

A második számú európai kupasorozatban a fehérváriak a török Trabzonsporral, a debreceniek pedig a belga Brugge-zsel kerültek össze.

Az érintett mérkőzések megváltozott időpontjai és helyszínei
OTP Bank Liga, 4. forduló

2012. augusztus 19., vasárnap 18.30 Videoton FC – Egri FC

OTP Bank Liga, 5. forduló

2012. augusztus 25., szombat 18.30 Diósgyőri VTK – FGSZ Siófok
2012. augusztus 26., vasárnap 16.30 DVSC-TEVA – Lombard Pápa Termál FC

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik