Foci

A Pápa ellen lett meg a Fradi első győzelme

Ferencváros (ferencváros, )
Ferencváros (ferencváros, )

A Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán 4-1-re verte a bő 70 percen át emberhátrányban játszó Lombard Pápát az OTP Bank Ligában.

A hazai pályán játszó Ferencváros, valamint a Lombard Pápa is két döntetlennel kezdett a bajnokságban, így a felek az első győzelem reményében futottak ki a gyepre az Üllői úton. Egymásnak is estek a felek, a hatodik percben pedig már meg is szerezte a vezetést a Fradi, Józsi lőtte ki a jobb felsőt szabadrúgásból (1-0).

Szinte azonnal egyenlített a Pápa, Seye lövése még kipattant a kapufáról, Maróti azonban jókor volt jó helyen és beköszönt egykori csapatának (1-1). Még mindig csak a 16. percben jártunk, amikor eljött egy, a mérkőzést döntően befolyásoló mozzanat: Jovanovic esett el Németh Milán szorításában, a játékvezető egyből megadta a – véleményes – büntetőt. Rodenbücher nem hagyta szó nélkül a dolgot, Németh Ádám pedig felmutatta neki a második sárgát, majd a pirosat. A büntetőt Józsi magabiztosan helyezte a kapuba, nem zavarta meg Szűcs tánca (2-1).

A tíz emberrel játszó Pápa volt a veszélyesebb a gólt követő percekben, majd az FTC növelhette volna előnyét, Somalia azonban kihagyta a kihagyhatatlant és pár lépésről a kapu fölé pörgetett. A Pápa egy rövid hazagurítás után egyenlíthetett volna, Jova azonban fel tudott szabadítani.

Fordulás után a Fradi aztán pikk-pakk lerendezte a meccset, előbb Klein bólintott a hálóba Józsi szabadrúgása után a hálóba a 67. percben (3-1), majd Máté lőtte meg első ferencvárosi gólját, ráadásul nem is akármilyet: bő 20 méterről tekert a jobb felsőbe (4-1).

A folytatásban már nem változott az állás, a Ferencváros magabiztosan hozta le a mérkőzést és megszerezte első győzelmét az OTP Bank Liga 2012-13-as kiírásában.

Eredmény – OTP Bank Liga, 3. forduló

Albert Stadion, 4000 néző, Vezette: Németh Ádám

Ferencváros – Lombard Pápa 4-1 (2-1)

Ferencváros: Jova – Grúz (Orosz, 80.), Klein, Sváb – Jovanovic, Gyömbér (Cukic, 70.), Böde, Józsi – Alempijevic, Máté J., Somalia (Gárdos, 83.) Vezetőedző: Détári Lajos

Pápa: Szűcs L. – Horváth L., Balogh B. (Tóth G., 76.), Rodenbücher, Németh M. – Quintero, Maróti, Arsic (Fellai, a szünetben), Szabó O. – Seye, Simon A. (Dóczi, 64.) Vezetőedző: Bene Ferenc

Gólszerzők: Józsi (6.), (17., 11-esből), Klein (67.), Máté (73.), ill. Maróti (9.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik