Foci

Német kézbe kerül a Vasas

Vasas(210x140)(1).jpg (vasas, )
Vasas(210x140)(1).jpg (vasas, )

A papírmunka elvégzése után új, német többségi tulajdonosa lesz a Vasas Futball Club Kft-nek.

A német tulajdonos képviseletében Michael Budzinski teljesítette az adásvételi szerződésben foglalt pénzügyi kötelezettségeket, és 99%-os tulajdonrészt szerzett a cégben. Markovits László, a Vasas SC elnöke, a Vasas Futball Kft. eddigi ügyvezetője nyilatkozott a sikeres tranzakciót követően.

Markovits elmondta, munkatársaival együtt nagyon sok energiát fektettek abba, hogy létrejöjjön ez az adásvétel. Az elnök kifejtette: nagyon reméli, hogy többet senki sem bánik úgy a Vasassal, mint ahogyan Faragó Attila a Híd Zrt. képviseletében tette.

Markovits beszélt arról is, most nem lehet gyors sikereket várni az angyalföldi labdarúgásban. „Elsősorban annak kell nagyon örülni, hogy van egy társaság, aki a jelek szerint egy sikeres felnőtt csapatot kíván működtetni, és aki erre a célra az elmúlt hetekben már nem kevés pénzt áldozott.”

Az elnök munkatársain túl megköszönte a segítséget az elnökség tagjai közül a testületben a labdarúgást képviselő dr. Jákó Jánosnak, a konszolidációban főszerepet vállaló György Tamásnak és Kovács Norbertnek, valamint Jámbor Jánosnak.

Markovits elmondta, a labdarúgó szakosztálynál, miután megtörténik a teljes átadás, a kft. új többségi tulajdonosáé az irányításnak és a döntések meghozatalának a joga.

Az elnök beszélt a Vasas SC-vel kapcsolatos fontos feladatokról is:

Ami az SC-t illeti, az üzleti világot sújtó nehézségek bizony nagyon komoly kihatással lesznek a közeljövőben a Vasas SC több szakosztályának a finanszírozhatóságára. Ezeknek a kezelése minimum ugyanakkora kihívás, mint amilyen a felnőtt labdarúgásé volt.”

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik