Foci

NB1, második forduló, edzői nyilatkozatok 3.0

Budapest Honvéd (budapest honvéd, diósgyőr fc)
Budapest Honvéd (budapest honvéd, diósgyőr fc)

Így látták a szakvezetők a vasárnapi mérkőzéseket.

Az Újpest nem játszott rossz mérkőzést, sőt, a Videotonnal. Ugyan a nézők nem láthattak gólgadag találkozót, de izgalmat, kihagyott tizenegyest, három piros lapot igen.

Újpest FC – Videoton 0-1

Jos Daerden (Újpest): “Ilyen melegben nagyon nehéz futballozni, dicséret illeti a játékosokat. Az első félidőben több helyzetet is kialakítottunk, ezekből azonban nem sikerült gólt szereznünk. Az emberelőnyt nem sokáig élvezhettük, hiszen két perccel később Kabát Péter is kiállította a játékvezető, ami elég nagy hátrányt jelentett számunkra. A második félidőben is megvoltak a lehetőségeink, sok helyzetet dolgoztunk ki. A mutatott játék miatt mindenképp jár a gratuláció a csapatomnak!”

Paulo Sousa (Videoton): “Nem tartom humánus dolognak, hogy ilyen rekkenő hőségben, ilyen korai időpontban pályára kell lépnie a csapatoknak. Dicséret illeti mindkét csapat játékosait, hogy ilyen embertelen körülmények között is hajtós, jó meccset játszottak. Már az első félidőben megvolt a lehetőségünk arra, hogy előnyhöz jussunk, sajnos azonban a büntető kimaradt. Többször is taktikai változtatásokat kellett végrehajtani, az utolsó előtti taktikai felállásnál sikerült eldöntenünk a meccset. .Éretten és jól játszottunk, minden játékosomnak gratulálok.”

Az első félidőben lassan, körülményesen futballoztak a csapatok Kecskeméten, de a másodikra megélénkült a játék. Az MTK két kényszerű, sérülés miatti cseréje ellenére felpörgette a második félidőt, veszélyesebben támadott, aminek egyenlítés lett a vége.

Kecskemét – MTK 1-1

Török László (Kecskemét): “Az első félidő a miénk volt, a másodikban az MTK nagyon veszélyes kontrákat vezetett, akár fordíthattak volna. Sajnos ilyen a sors, mi vezetésnél kapufát rúgtunk, amivel eldőlhetett volna a meccs, de a kontrából kaptuk az egyenlítő gólt. Ha azt nézem, hogy felváltva alakultak ki helyzetek tényleg igazságos a döntetlen, de számomra azért mégis fájó.”

Garami József (MTK): “A nagy meleg ellenére jó iramú meccset játszottunk, mindkét kapu felváltva forgott veszélyben, nyerni akartak a csapatok. Ennek ellenére iksz lett a vége, volt amikor mi uraltuk a meccset, volt amikor a Kecskemét. Ha ezt veszem alapul, akkor igazságos eredmény született, de ha a két sérültünk hosszabb időre dőlt ki, akkor nagy árat fizettünk ezért.”


Kimondottan jó mérkőzést játszott egymással a Honvéd és a Diósgyőr. A vendégek továbbra sem tudnak kilépni abból a tendenciából, hogy ha elhagyják Diósgyőr határát, akkor már messze nem olyan harcos, agilis, és leginkább idegenben is eredményes futballra képesesk – idegenben ezért többnyire vereség a vége. A Honvéd két forduló után egyedüli 100 százalékos csapatként vezeti a bajnokságot.

Honvéd – Diósgyőr 2-1

Marco Rossi (Bp. Honvéd): “Elégedett vagyok az eredménnyel. Két gólt rúgtunk, de több is lehetett volna, ha kihasználjuk a lehetőségeinket. A jó kezdés semmit sem ér, ha a folytatásban nem tudunk ugyanígy játszani. A második gólig közel voltunk ahhoz a játékhoz, amit elterveztünk, utána viszont kiengedtünk és az ellenfélnek voltak helyzetei.”

Sisa Tibor (Diósgyőr): “Bosszús vagyok, mert a döntetlenért megdolgoztunk. Sajnos becsúsztak egyéni hibák, amikre nem készültünk fel. A Honvéd jobban benne van a játékban, már öt tétmeccs van a lábukban. Egyelőre én is ismerkedem a játékosokkal, ahogy magamat ismerem, 99 százalék, hogy a jövő héten változtatok. Aki jól teljesít, annak helye lesz a kezdőben, aki nem, az kikerül. A játékosok a teljesítményükkel állítják majd össze a csapatot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik