Foci

Budapesten szerezte meg első pontját az Eger

foci-labdarúgás (foci, labdarúgás, )
foci-labdarúgás (foci, labdarúgás, )

Az NBI második fordulójában az Eger a Siófokot fogadta. Az Illovszky Rudolf stadionban lejátszott mérkőzésen 1-1-es végeredmény született.

Az este hétkor kezdődött találkozóra már mérséklődött az óriási hőség, de még mindig igen nagy melegben kellett játszania a csapatoknak. Az első fordulóban a Siófok hazai környezetben a Honvédtól szenvedett egygólos vereséget, az Eger pedig Szombathelyen kapott ki 4-2-re, mindkét csapat a javítás reményében lépett pályára.

Az első félidőben a Siófok irányította a játékot, több helyzetet is kialakított a vendégegyüttes. A Siófok a 21. percben szereztemeg a vezetést,  Egerszegi passzolta vissza középre a labdát, Sipos remekül érkezett , megpattanó lövése a hálóba vágódott. Bár a Siófoknak volt még gólszerzési lehetősége, a  szünetig újabb gól már nem született, így a félidőre a vendégek vonulhattak előnnyel.

A második játékrészt nagyon aktívan kezdte az Eger, az egyenlítő találatra a 60. percig kellett várni. Pisanjuk hosszan szöktette magát, azonban a játékszer Dobric elé került, a szerb támadó 11 méterről a léc alá bombázott. Újabb gól nem született, így a végeredmény 1-1. A döntetlennel az újonc Eger, illetve a Siófok is megszerezte első pontját a 2012/2013-as szezonban.

Eredmény – OTP Bank Liga, 2. forduló

llovszky Stadion, 1000 néző

Eger-Siófok 1-1 – (0-1)

Eger: Sztankó – Preklet, Kovács G., Hamouz – Balogh, Katona, Dobrics (Pavlov, 73.), Pavicsevics, Farkas (Albert, 84.) – Koós (Stanislaw, 76.), Pisanjuk Vezetőedző: Simon Antal

Siófok: Szatmár – Mogyorósi, Nyári, Lengyel, Fodor – Gál, Egerszegi, Melczer (Kiss, 71.), Sipos,  – Molnár (Windecker 82.), Horváth (Dajic, 61.) Vezetőedző: Horváth Károly / Mihalecz István

Gólszerzők: Dobrics (60.), ill. Sipos (21.)

Sárga lap: Preklet (21.), Pavicevic (71.), illl Melczer (38.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik