Foci

Kaká Milánóba tart?

kaka-gonzalo-higuain(210x140)(1).jpg (kaká, gonzalo higuain, )
kaka-gonzalo-higuain(210x140)(1).jpg (kaká, gonzalo higuain, )

A Real Madrid középpályása, a brazil Kaká az olasz bajnoki másodikkal, az AC Milannal tárgyal.

Mint ismert, a nyáron minden bizonnyal megválnak a madridiak Kakától, aki három szezonja alatt nem tudta magát huzamosabb ideig beverekedni magát a kezdőbe.

Most úgy tűnik, a középpályás visszatérhet egykori sikerei helyszínére, Milánóba, ahonnan épp a Real kedvéért távozott még 2009-ben.

A labdarúgó ügynöke már megkezdte a tárgyalásokat a milánói klubbal az esetleges szerződtetést illetően, ráadásul már a piros-feketék elnöke, Adriano Galliani is megerősítette, hogy érdeklődnek Kakáért.

“Igen, tárgyalásokat folytatunk az AC Milannal, de többet nem mondhatok” – nyilatkozta a labdarúgó ügynöke.

A spanyolok három éve 70 millió eurót fizettek 2007 Aranylabdásáért, de a sérülések miatt sosem tudott olyan produkciót nyújtani, mint tette azt Olaszországban. Ráadásul posztjára egy sokkal fiatalabb labdarúgó érkezett a Santiago Bernabeuba: a német válogatott irányítója, Mesut Özil.

Kaká hat idényen keresztül erősítette az olaszokat: 269 mérkőzésen húzta magára a piros-fekete szerelést, és ez idő alatt 95 találatot szerzett és 46 gólpasszt osztott ki a társaknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik