Foci

Új névadó szponzor és támadó a KTE-nél

kecskeméti te (kte, kecskeméti te)
kecskeméti te (kte, kecskeméti te)

A kecskeméti labdarúgócsapatot ezentúl a város egyik nagyvállalata, a Phoenix Mecano támogatja majd.

Szurkolói találkozóval egybekötött szponzori és csapatbemutató összejövetelt tartottak a kecskeméti Széktói Stadionban szombaton kora és késő este.

Az elmúlt szezonban az 5. helyen végző Kecskeméti TE vezetősége itt jelentette be, hogy a csapatnak az OTP Bank Ligában a Phoenix Mecano lesz a névadó szponzora. A több mint 1300 embert foglalkoztató cég már korábban is nagy mértékben támogatta a kecskeméti kulturális- és sportszervezeteket, volt évekig a röplabdacsapat névadó szponzora is.

A KTE edzőmeccset is játszott szombaton, az FC Banat Zrenjanin együttesét 2-1-re verte Litsingi és Salami góljaival. A hazai együttesben ott volt Predrag Vujovic is. A 28 éves középpályás pályafutása során hazája mellett kipróbálta magát a lengyel és román bajnokságban is, legutóbb az üzbég ligában futballozott. A legtöbb időt két részletben a Napredak Krusevac színeiben töltötte el, 93 meccsen 14 gólig jutott. Vujovic a Maccabi Netanya elleni mérkőzésen szerepelt próbajátékosként a KTE színeiben, és egy félidő is elég volt neki ahhoz, hogy góllal tegye le névjegyét.

A középpályás jó játékával bizonyította Török Lászlóéknak rátermettségét, ennek eredményeként Vujovics 2+1 éves szerződést írt alá a KTE-vel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik