Foci

Belga akadály tornyosulhat a Vidi, holland a Honvéd elé

EL-sorsolas (EL-sorsolas)
EL-sorsolas (EL-sorsolas)

A Videoton amennyiben továbbjutna a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. köréből, úgy luxemburgi vagy belga ellenfél várna rá. A Honvéd, ha kiejti az Anzsit, bolgár vagy holland ellenféllel nézne farkasszemet.

Pénteken az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni székházában a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körének kisorsolása után az Európa Liga kvalifikációjáé volt a főszerep, melyben két magyar együttes, a Videoton és a Budapest Honvéd is érdekelt volt.

A Slovan Bratislava elleni odavágón Pozsonyban 1-1-es döntetlent játszó székesfehérváriak az 1-es csoport nem kiemelt tagjai közé kerültek. A kiemeltek közt nem akármilyen nevek voltak, például a francia Olympique Marseille és a cseh Sparta Praha is ebben a szakaszban száll be a sorozatba. Ebbe a csoportba tartozott még az azeri Xazar Lankaran és a lengyel Lech Poznan, a fehérorosz Naftan Novopolotsk és a szerb Crvena zvezda, a luxemburgi FC Differdange és a belga KAA Gent, valamint a bolgár PFC Levszki Szófia és a bosnyák FK Sarajevo párharcainak továbbjutója is.

A sors végül a kegyeibe fogadta a szlovák-magyar párost, ugyanis amelyik fél továbbjut, az vagy a Differdangeval, vagy a Genttel fut össze. A belgák 1-0-ra nyertek Luxemburgban csütörtökön. A Slovan vagy a Vidi kezdene hazai pályán a 3. selejtezőkörben.

A Honvéd- Anzsi kettős a 3-as csoportba került, ráadásul a kiemeltek közé. A budapestiek így továbbjutásuk esetén az FC Shaktyor Soligorsk-SV Ried, a Servette-FC Gandzasar Kapan, a PFC Lokomotiv Plovdiv 1936-Vitesse, az Inter Baku PIK-Aszterasz Tripolisz (Fülöp Márton új kenyéradója), az NK Siroki Brijeg-Saint Patricks’s Athletic FC, valamint az NK Slaven Koprivnica-Portadown párosítások győzteseit kaphatják.

A kis golyók végül azt eredményezték, hogy a dagesztáni vagy a budapesti csapat holland vagy bolgár ellenféllel néz majd szembe, a Plovdiv-Vitesse továbbjutója következik a 3. fordulóban. A felek gólzáporos, 4-4-es döntetlent játszottak egymással. A pénteken megtartott sorsoláson az is eldőlt, hogy az első mérkőzésen a kispestiek otthon kezdenének, míg a visszavágó idegenben lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik