Foci

Figo: Ronaldo megkaphatja az Aranylabdát

Cristiano Ronaldo (cristiano ronaldo, )
Cristiano Ronaldo (cristiano ronaldo, )

A portugál válogatott egykori szélsője szerint honfitársa, Cristiano Ronaldo érdemelné meg idény az Aranylabdát.

Korábban a témát érintően megszólalt a “másik oldal” is: Lionel Messi szerint Iniesta vagy Xavi érdemelné meg leginkább a legjobb Európában játszó labdarúgó díját.

Természetesen az idei szavazás is – előre borítékolható – a Messi, Ronaldo duóról fog szólni, és ha ismét az argentin kapná a trófeát, zsinórban harmadszor vihetné azt haza.

Ronaldo védelmére kelt honfitársa, Luis Figo, aki szerint méltó helyen lenne a Real Madrid klasszisánál a díj, ugyanis idén bebizonyította, igazi vezér tud lenni a pályán.

A 27 éves támadó elképesztő, 60 gólt ért el a mögöttünk hagyott szezonban: 46-ot a bajnokságban, hármat a Király Kupában, tízet a BL-ben, egyet pedig a spanyol Szuperkupában. Aranyéremhez juttatta a Real Madridot, és a portugál válogatottal is az elődöntőig menetelt az Európa-bajnokságon.

“Ronaldo minden kritériumnak megfelel, hogy idén ő kapja az Aranylabdát. Az alapján, amit ebben az évben elért, megérdemelné, hogy őt hozzák ki győztesnek” – nyilatkozta Figo.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik