Foci

A Videoton rendhagyó Szuperkupa-sikere

szuperkupa (szuperkupa-döntő, )
szuperkupa (szuperkupa-döntő, )

A Videoton hatalmas zivatarban, 1-1-es döntetlent követően büntetőpárbajban legyőzte a Debrecent, és elhódította a Szuperkupát.

Lassan elkezdődik a hazai fociszezon, a legjobb bizonyíték erre a Szuperkupa-döntő.

Mivel a DVSC-TEVA az előző bajnoki kiírásban és a Magyar Kupában is diadalmaskodott, a szabályok értelmében az ezüstérmes Videotonnal találkozott a Sóstói Stadionban.

A mérkőzés esélyeiről szinte semmit sem lehetett tudni, a két magyar élcsapat gőzerővel készül a nemzetközi kupaküzdelmekre, a Loki az albán KS Skenderbeut kapta a BL-selejtező második körében, az EL-sorozat második selejtezőfordulójában a Vidi a szlovák Slovan Bratislavát fogta ki.

Természetesen nem mindegy, kié a Szuperkupa, de talán még fontosabb volt, hogy ki milyen formában leledzik.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Góllal kezdődött a Szuperkupa-döntő, a lesre játszó székesfehérvári védők között Rezes húzott el a bal szélen, a középreadásróllemaradtak a Vidi védői, Bódi viszont nem, ezzel korán vezetést szerzett a Loki.

A szünetig a Videoton hiába próbált meg egyenlíteni, a sok szabálytalanság miatt csak az indulatok emelkedtek, a színvonal nem.

A második félidőben egyre erősödő, végül zivatarrá híző esőben a Vidi fölényt harcolt ki, igaz, közben a Loki lőgtt egy szabályos, de kapustámadás miatt hibásan meg nem adott gólt. Húsz perccel a vége előtt az addig eredménytelenül hadakozó Torghelle lepattanó lövése után a csereként beállt Kovács István megszerezte az egyenlítő gólt.

A folytatásban a cserék, a sárga kapok és persze a hatalmas zápor játszotta a főszerepet. A rendes játékidő 1-1-el zárult, a szabályoknak hála a játékosoknak és a nézőknek már csak a büntetőpárbajt kellett letudniuk.

Az ítéletidő dacára gyönyörű gólok estek, végül a negyedik párban a gólszerző Bódi fölérúgta, Canieria viszont belőtte, ezzel a Videoton nyerte a Szuperkupát.

Szuperkupa-döntő, Sóstói Stadion, Vezette: Bognár Tamás

DVSC-TEVA – Videoton 1-1 (1-0), büntetőkkel a Videoton nyert

Debrecen: Novakovic – Nagy Z., Mészáros N., Simac, Korhut, Rezes (Farkas II, 85.), Varga J., Szakály P., Bódi – Kulcsár T. (Ramos, 78.), Coulibaly (Sidibe, 67.)

Videoton: Bozovic – Szolnoki (Brachi, 56.), Caneira, Vinícius, Stopira (Nikolics, 71.), Mitrovic, Tóth B. (Kovács I., 46.) – Gyurcsó, Sándor Gy., Walter Lee – Torghelle

Gólszerző: Bódi (2.), illetve Kovács I. (72.)

Sárga lap: Szakály (53.), Korhut (57.), Varga J. (69.), Bódi (74.), Ramos (87.), illetve Mitrovic (87.), Torghelle (90+1)

A Sport24, élő szöveges közvetítésben kísérte végig a Szuperkupa-döntőt.

Caneira magabiztosan berúgja (4-2), a Videoton 1-1-es rendes játékidő után büntetőpárbajban legyőzte a Debrecent, és megnyerte a Szuperkupát.

Bódi csúnyán fölédurrant! (3-4)

Brachi begurítja (3-4).

Sidibe még joban a pipába (3-3).

Gyurcsó fel a pipába (2-3).

Korhut is lazán értékesíti (2-2).

Mitrovic is belövi (1-2).

Szakály, bepanyenkázza (1-1).

Nikolics kezdi, bebombázza (0-1).

90+3: A rendes játékidőben Debrecen-Videoton 1-1, következnek a 11-esek, ritkán látható zivatar közepette.

SÁRGA LAP 90+1’
Torghelle nem úszta meg végül


90. PERC:
Sándor György lőtt egyet a csúszós füvön, mellé. Bognár 3 percet hosszabbít, a szábályok értelmében ezúttal nem lesz hosszabbítás, egyből jön a büntetőpárbaj, ha így marad.

SÁRGA LAP 87’
Mitrovic könyökölte le Vargát, majd Ramos rúgta fel Kovácsot.
CSERE 85’
Rezest Farkas II váltja a Debrecenben


80. PERC:
Paulo Sousa még mindig nincs a kispadon, ha pirosat kapott, nem osztják meg velünk.

CSERE 78’
Kulcsár le, Ramos be a Lokiban
SÁRGA LAP 74’
Az egyik gólszerző, Bódi vitte földre a másik gólszerzőt, Kovácsot


72. PERC:
Torghelle fordult le, lövése kipattant a kapusról, Kovács István lecsapott, és berúgta.

GÓÓÓL 72’
Kovács István góljával egyenlített a Videoton!
CSERE 71’
Stopirát Nikolics váltja a Vidiben
SÁRGA LAP 69’
Varga József is lapot kap


68. PERC:
A Videoton egyik legjobbja, Walter Lee veszélyes ívelését tolta ki Novakovic.

CSERE 67’
Coulibaly helyén Sidibe a Lokiban


64. PERC:
Gyors kontra végén a gólhelyzetbe kerülő Rezest lesen akasztotta meg a partjelző, közben elkezd zuhogni a Sóstói Stadionban.

59. PERC: Szorongat a Vidi, a közönség is feléled.

SÁRGA LAP 57’
Korhut is besárgult
CSERE 56’
Brachi váltja Szolnokit a Vidiben
SÁRGA LAP 53’
Szakály döngölte földbe Caneirát


51. PERC:
Egy magas labdának a Vidi kapusa kissé alászaladt, de nyújtózva még elérte – különben bepottyant volna.

47. PERC: Az első félidőt végigreklamáló Paulo Sousa még nem jött ki, így megkímlte magát az újabb idegbajtól, a Loki rúgott egy gólt, amit kapustámadás miatt érvénytelenítettek – úgy tűnik, hibásan.

CSERE 46’
Tóth Balázs helyett Kovács István a Videotonban


46. PERC:
A Videoton kezdte a második félidőt.

45+1 PERC: Vége az első félidőnek, a DVSC Bódi korai góljával 1-0-ra vezet a Videoton ellen a Szuperkupa-döntőben.

45+1 PERC: A sértett, Gyurcsó a szabadot 30-ról fél méterrel lőtte mellé.

45. PERC: Varga csúnyán odalépett Gyurcsónak, Sousa mindjárt felrobban.

43. PERC: Torghelle első érvényes kísérlete, egy fejes 14 méterrel ment mellé.

39. PERC: Vidi-szabadrúgás, ívelés, a beinduló Vinícius a kapufára pörgette a labdát.

36. PERC: Torghelle éles szögből tüzelt, de közben fogta a védőjét.

35. PERC: Debreceni szabadrúgás után Coulibaly a kapuba bólintott – lesről.

32. PERC: Némi összezördülés a játékosok között, Paulo Sousa folyamatosan osztja a tartalék játékvezetőt.

30. PERC: Az első félóra alapján a Loki szervezettebbnek, összeszokottabbnak tűnik.

29. PERC: Rezes csúnyán elkaszálta Gyurcsót, de megúszta a lapot.

Ápolás 26’
Torghelle fejét érte néhány stopli, de látható sérülés nincs


25. PERC:
A Videoton ívelget, a szögletekről eltekintve nem túl sikeresen.

19. PERC: Coulibaly tört be, de elsodorták, az ellentámadás során Torghelle szabálytalankodott, aztán értetlenkedett.

15. PERC: Sajnos lanyhulnak a kezdeti rohamok.

11. PERC: A fehérváriak már a negyedik szögletüket rúghatják, mérsékelt eredménnyel.

9. PERC: A Vidi elszántan próbálkozik az egyenlítéssel, helyzetek és szögletek sorjáznak a Loki kapuja előtt.

6. PERC: Megint Rezes keverget a bal oldalon, a lövésre felkínált labdát Varga a kapus kezébe küldte.

5. PERC: Torghelle melegít be egy kis reklamálással.

2. PERC: Vezet a Loki! Rezes húzott el a bal oldalon, a Videoton védői lest sejtettek, de nem volt az, a begurított labdát Bódi lőtt a kapuba.

GÓÓÓL 2’
Bódi lőtte a debreceni gólt


1. PERC:
A Debrecen kezdte a meccset.

A július 7-én elhunyt sportújságíró, Imre Mátyás tiszteletére egyperces gyászszünettel kezdődött a Szuperkupa-döntő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik