Foci

Kemény meccsre számítanak Kispesten

budapest-honved(210x140)(1).jpg (budapest honvéd, )
budapest-honved(210x140)(1).jpg (budapest honvéd, )

A Budapest Honvéd csütörtökön 1-0-s előnyről várja albán ellenfelét az Európa Liga selejtezőjének visszavágóján.

A Budapest Honvéd remek rajtot vett az Európa Ligában, ugyanis az első selejtezőkörben idegenben győzte le 1-0-ra a Flamurtari Vlorét.

A kispesti klub hétfőn sajtótájékoztatót tartott, hogy összefoglalják az odavágó eseményeit, és a hazai második mérkőzésről is beszéljenek: csütörtökön dönti majd el a Bozsik-stadionban a Honvéd és az albán együttes, hogy melyikőjük jut be a következő körbe, ahol az ellenfél az Anzsi Mahacskala lesz.

„A győzelem egyik kulcsa az volt a Flamurtari ellen, hogy az albánok előre vágták a labdákat, amit a Honvéd-védelem simán hárított. Albániában egyébként minden rendben volt, a játékvezetők kivételével mindenki tette a dolgát, igen szegényes volt a játékvezetés…” – mondta a klubvezető, George F. Hemingway.

Marco Rossi vezetőedző szerint a Flamurtari jelenleg a világ legveszélyesebb csapata, legalábbis a Honvéd számára biztosan: „Nehezebb lesz az itthoni meccs, mint volt az albániai, mert mindenki azt várja, hogy nyerjünk. Még semmit nem értünk el, 51 százalék esélyünk van a továbbjutásra, de ha a játékosok ugyanúgy teljesítenek legalább, mint Albániában, sőt, még tudunk javítani picit, akkor nem lehet gond. Számomra a Flamurtari jelenleg a világ legveszélyesebb csapata, utána, a bajnokság előtt pedig a Siófok lesz az.”

A játékosok nevében az első számú kapus, Kemenes Szabolcs beszélt a magyar csapat esélyeiről:

„Egyáltalán nem tűnik formalitásnak a visszavágó, hiába nyertünk 1-0-ra, szoros meccs volt az első is. A Flamurtari egy harcos, futballozni próbáló ellenfél.”

A selejtező visszavágóját csütörtökön, 20:30-kor rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik