Foci

Sidibe nélkül kezd a Loki a BL-selejtezőben

ibrahima sidibe (ibrahima sidibe)
ibrahima sidibe (ibrahima sidibe)

A DVSC-TEVA labdarúgócsapatának régi-új csatára, Ibrahima Sidibe nem játszhat a Bajnokok Ligája első két selejtezőmérkőzésén.

Amint arról írtunk, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni sorsolásán a KS Skenderbeut sodorta az élet a magyar bajnok Debrecen útjába. A felek Albániában kezdik meg a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének párharcát.

A Loki a nyáron újra leigazolta a korábbi kedvencet, Ibrahima Sidibét, a játékos azonban nem lesz bevethető az albán együttes ellen. Dr. Róka Géza klubigazgató a dvsc.hu-nak elmondta, a szenegáli játékos még 2006-ban kapott piros lapot, és ugyan egy évre rá nem játszott a svéd Elfsborg elleni mérkőzéseken, mivel be sem volt nevezve, így nem járt le az eltiltása. Debrecenben abban bíznak, hogy a csapat továbbjut, és Sidibe akkor a későbbiekben Kondás Elemér vezetőedző rendelkezésére állhat.

A DVSC-TEVA július 17-én lép pályára a Skenderbeu otthonában, majd július 24-én lesz a visszavágó Nyíregyházán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik