Foci

Prandelli nem biztos a folytatásban

prandelli (prandelli)
prandelli (prandelli)

Cesare Prandelli, az elődöntős olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Európa-bajnokság után átgondolja, hogy folytassa-e a munkát a nemzeti csapatnál.

“A szerződésem 2014-ig szól, a kapcsolatom pedig a játékosokkal és a vezetőkkel is kiváló, ám már korábban, s többször is mondtam, hogy hiányzik a klubfutball, a mindennapi elfoglaltság – nyilatkozta csütörtökön, a németek elleni elődöntő előtt néhány órával a szakember a Rai TV-nek. – Az Eb után kitaláljuk majd, hogy mi legyen.”

Cesare Prandelli az itáliai nemzeti együttes 2010-es világbajnoki kudarca után vette át Marcello Lippitől a kapitányi posztot, s a mostani Eb-n minden előzetes várakozást túlszárnyalt csapatával azzal, hogy a legjobb négybe vezette Balotelliéket. Az olasz szövetség vonakodik attól, hogy idő előtt megváljon a nagy taktikustól.

Előtte öt éven keresztül a Fiorentina csapatát irányította, korábban pedig az AC Parmánál is dolgozott.

Az olasz labdarúgó-válogatott csütötökön este 20 óra 45 perctől Németország ellen lép pályára Varsóban, a győztes az Eb-döntőbe jut. Szerdán már lejátszották a másik elődöntőt, a címvédő spanyolok 11-esekkel jutottak túl Portugálián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik