Foci

Ismerkedjünk meg kupaellenfeleinkkel

dvsc teva (dvsc teva)
dvsc teva (dvsc teva)

A magyar csapatok BL- és EL-ellenfeleiről jelent meg ismertető a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján.

Mint ahogyan arról hétfőn beszámoltunk, az UEFA nyoni sorsolásán a magyar kupacsapatok albán és szlovák ellenfeleket kaptak.

A bajnok DVSC-TEVA a Bajnokok Ligájában az albán bajnokcsapatot, a Skenderbeut kapta.

Az Európa Ligában az MTK a szlovák Senicával, a Honvéd az albán Flamurtari Vloréval, a Videoton pedig a szlovák Slovan Bratislavával találkozik.

A Loki a BL-második selejtezőkörében a Skenderbeuval játszik

A legnagyobb albán hős, Kasztrióta György, más néven Szkenderbég nevét viselő, a Lokihoz hasonlóan piros és fehér színt viselő Skënderbeu kétségtelenül napjaink legjobb albán csapata, amely 2011-ben és 2012-ben is megnyerte az ottani ligát.

Tavaly nem sikerült jól a nemzetközi szereplése, miután az előzetesen nem sokkal többre tartott, végül azonban a BL legjobb nyolc csapata közé menetelt Apoel Nicosia ejtette ki, két győzelemmel, 6-0-s összesítéssel.

A csapat edzője az 54 éves, játékosként 25-szörös cseh válogatott Stanislav Levý, aki 2011-ben vette át az irányítást. A mögöttünk álló szezonban több játékosa is szerepelt az albán válogatottban, így a veterán, már 34 éves kapus, Orges Shehi, a védők közül Renato Arapi, Ditmar Bicaj, Endrit Vrapi, a középpályás sorból pedig Igli Allmuça és Gjergji Muzaka.

A nemzeti tizenegyben általán akkor kapnak játéklehetőséget, ha a légiósokat nem tudja meghívni Gianni Di Biasi, az olasz szövetségi kapitány. A 27 éves Muzaka a legjobbjuk, ő az “albán Ibrahimović”, legalábbis abból a szempontból, hogy amelyik alakulatban ő futballozik, az lesz a bajnok. 2008–2009-ben a KF Tirana, 2009–2010-ben a Dinamo Tirana, 2010–2011-ben és a legutóbbi szezonban pedig a Skënderbeu Korçë színeiben lett Albánia bajnoka.

A Honvéd az EL első selejtezőkörében az albán Flamurtari Vlorével játszik

A Flamurtari Vlorë a negyedik helyen végzett az albán bajnokságban. A klub leghíresebb tagja az edző, Shkëlqim Muça, a nyolcvanas évek egyik legjobb albán játékosa, aki játékosként hétszeres, edzőként négyszeres bajnok.

A játékosai közül a legjobbnak a 24 éves védőt, Franc Veliut tartják, esetében még az is elképzelhető, hogy mire a kupameccsekre kerül sor, már külföldre szerződik. Két jó horvát légiósa is van a csapatnak, Toni Pezo és Pero Pejić.

A Flamurtari tavaly egy kört ment az Európa Ligában, miután kiejtette a montenegrói (podgoricai) FK Buducsnosztot. A második akadály már túl magas volt, a cseh FK Jablonec 7-1-es összesítéssel búcsúztatta.

Az MTK az EL második selejtezőkörében a szlovák Senicával játszik

Az FK Senica nem teljesen ismeretlen az MTK szakvezetői előtt, a kék-fehérek az elmúlt időszakban többször is játszottak edzőmérkőzést velük. A szlovákok az ottani liga negyedik helyén végeztek a 2011–2012-es idényben, mindössze három hazai mérkőzésüket elveszítve.

A legjobb játékosuk a nyitrai születésű Tomáš Kóňa, aki öt éven keresztül volt a prágai Sparta játékosa, de a cseh alakulat többször is kölcsönadta. A védő egyébként háromszoros szlovák válogatott. Ugyancsak válogatott játékos a két közép-amerikai légiós, a Costa Rica-i Pedro Leal és a panamai Rolando Blackburn. Korábban szerepelt a szlovák válogatottban a pályafutása zenitjén már túljutott Martin Ďurica és Matěj Krajčík, valamint a csehben a 33 éves Jaroslav Černý és a 35 éves Erich Brabec.

Érdekes találkozóra van kilátás az MTK fiatal csapata, s többségükben 30 körüli játékosokból, vagy még idősebbekből álló szlovák együttes között. Vélhetően erősödött az FK Senica a német HSV-tól, illetve valójában annak második csapatától kölcsönkapott, óriástermetű Miroslav Štěpánek kölcsönvételével. A védő klubtársa volt az előző idényben a magyar utánpótlás-válogatott Nagy Dániel.

A Videoton az EL második selejtezőkörében a szlovák Slovan Bratislavával játszik

A Slovan Bratislava harmadik lett a szlovák bajnokságban. A fővárosi csapat 2009-ben és 2011-ben is bajnok volt, utóbbi tekintetében hasonlít a Videotonhoz. A 2011–2012-es Bajnokok Ligája selejtezőjében kiverte a kazah Tobolt, majd kiesett a ciprusi Apoellel szemben.

A csapat edzője a 2010-es világbajnokságon a szlovák válogatottat vezető Vladimír Weiss. A játékosai közül kiemelkedő tudású a dél-afrikai világbajnokságon is szerepelt, az olasz élvonalból, a Bariból hazatért Kamil Kopúnek, valamint Filip Šebo, a bécsi Austria, a skót Rangers és a francia Valenciennes korábbi játékosa, aki 15 válogatott mérkőzésén 7 gólt szerzett.

A 23 éves argentin védő, Nicolás Ezequiel Gorosito éppen a Senica csapatától szerződött át néhány napja a Slovanhoz. A keret tagja a 202 centi magas, már 37 éves Pavel Kováč, aki négy éve éppen a magyar válogatott ellen debütált a szlovák nemzeti tizenegyben. Válogatott játékos a télen a Senicától vett Juraj Piroska, valamint a hajdanán BL-selejtezőn a Celticnek mesterhármast lövő Juraj Halenár, a portugál Sportingot is megjárt Marián Had és a csapatkapitány Igor Žofčák.

A holland Heerenveentől szerződtetett Michal Švec 2-szeres cseh válogatott. Hozzá hasonlóan új szerzemény a trinidadi válogatott Lester Peltier, rajtuk kívül említésre méltó a nagyon tehetséges, magyar nemzetiségű, kisudvarnoki születésű Szarka Ákos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik